Az alkotmánybírósági döntés ellenére is.
Folytatódik a büntetőjogi vizsgálat a közfelháborodást keltett, azóta érvénytelenített 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának körülményeinek tisztázására – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Ez azért érdekes, mivel az alkotmánybíróság két héttel korábban megállapította, hogy a vádhatóság, konkrétan a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a rendelet ügyében végzett vizsgálata során.
A legfőbb ügyészség közlése szerint a vizsgálat hivatalos dokumentumok eltüntetése, okirathamisítás, bűnpártolás és hivatalos adatok rosszhiszemű eltorzítása miatt folyik. A vizsgálatot a DNA indította, de korrupcióra utaló nyomokat nem talált, ezért átadta az ügyet a legfőbb ügyészségnek.
Közben Tudorel Toader igazságügyi miniszter meglebegtette, hogy az alkotmánybírósági döntést követően Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruţa Kövesi, a DNA-főügyésze már nem sokáig marad tisztségében. Ez vagy lemondással, vagy leváltással lehetséges, a hatályos törvények értelmében a főügyészeket az államfő hívhatja vissza tisztségükből az igazságügyi miniszter javaslata nyomán. Kérdés, hogy Klaus Iohannis államelnök megteszi-e ezt a lépést.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.