// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Ugyan már, miféle gyülekezési korlátozások: kommandósoknak kellet szétkergetniük egy temetés résztvevőit

// HIRDETÉS

Dél-Romániában történt az eset.

Hiába harsogják napestig a hatóságok és a média, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében aki csak teheti, maradjon otthon, és ha már elhagyta otthonát, ne vegyen részt nagyobb csoportosulásokban, sokan még mindig magasról tesznek a figyelmeztetésekre.

Így történt ez a dél-romániai Olt megyében is, ahol kedden a Slătioara nevű faluban temetést rendeztek.

A járvány idején hatályos katonai rendelet értelmében bármennyire is fáj a szeretett hozzátartozó vagy barát elhunyta, egy temetésen sem vehetnek részt többen nyolc főnél.

Na, Slătioarán ehhez képest legalább negyvenen voltak jelen a szertartáson.

A gyászolók annak a háznak az udvarán gyülekeztek, amelyben az elhunytat – egy nőt – felravatalozták.

Egy helybeli értesítette a rendőrséget az esetről, ennek nyomán több tucatnyi rendőr, kommandós és csendőr vonult ki a helyszínre.

Beavatkozásra azonban nem volt szükség: ahogy a gyászolók meglátták az egyenruhásokat, azonnal szétfutottak a szélrózsa minden irányába.

A rendőrség így első körben egy személyt vett elő: kétezer lejre megbírságolták az elhunyt 61 éves férjét.

És nem ez volt az egyetlen ilyen eset: a híres-hírhedt Teleorman megye Zimnicea nevű településén mintegy húszan vettek részt egy temetésen.

A megtorlástól már csak azért sem kellett tartaniuk, mert az elhunyt a polgármester egyik rokona volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro