Ami jókora veszteséget jelent az államkasszának.
Kiváló piacot jelent Románia a hamisított termékek számára: annyi, az eredetihez legfeljebb külsejében, de minőségében nem vagy alig hasonlító cuccot vásárolnak az országban, hogy az jelentős, érzékelhető kiesést jelent az államkassza számára.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által ismertetett friss kimutatás szerint a román költségvetés évi 2,7 milliárd lej bevételtől esik el amiatt, mert az emberek a bolt helyett inkább a piacon vásárolják meg az Adibos cipőt. (Persze egyáltalán nem kizárható, hogy az ilyen szempontból biztonságosnak gondolt üzletekben is forgalmaznak hamis márkajelzéssel ellátott termékeket).
Ez az összeg elegendő lenne a családi pótlék megduplázására, de ha nem osztanák azonnal szét, hanem jó gazda módjára bánnának vele, akkor jelentős mértékben hozzájárulhatna a költségvetési hiány csökkentéséhez.
A legnagyobb népszerűségnek örvendő hamisított termékek rangsorában az első helyen a gyógyszeripari termékek állnak (1,8 milliárd lej), a dobogó második foka a kozmetikumoknak jutott (0,6 milliárd lej), míg a harmadik helyen a játékok állnak (0,1 milliárd lej). És mielőtt hiányérzetünk támadna: holtversenyben a szintén 0,1 milliárd lejes tételt jelentő borokkal és szeszes italokkal.
Az EUIPO szomorúan jegyzi meg, hogy a jelenség nem csupán azért káros, mert az államkasszába nem folynak be a különféle adók, hanem azért is, mert a hamisított termékek forgalmazásából gyakran súlyos bűncselekményeket finanszíroznak, például kábítószer-kereskedelmet, de a pénzmosásra is kiváló eszköz.
Uniós szinten összesen 68,4 milliárd lejnek megfelelő kárt okoz az államkasszáknak a hamisított termékek kereskedelme.
Ráadásul rendszerint a hamis logóval ellátott cuccok minősége sem olyan, mint az eredetié, tehát ez a jelenség különösen veszélyes.
Úgyhogy ne dőljünk be a fillérekért árult, márkásnak mondott termékek forgalmazóinak. Mert ha valami túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, akkor ez rendszerint így is van.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.