// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Úgy tűnik, az 1979 után születettek nagyobb eséllyel kaphatják el a majomhimlőt

// HIRDETÉS

Nem mintha a vírusok ismernék a számokat. A magyarázat jóval egyszerűbb. Eközben újra növekedni kezdett a koronás esetek száma.

A bukaresti Matei Balș Intézet orvos igazgatója, Adrian Marinescu infektológus most egy újabb adalékkal gazdagította a majomhimlővel kapcsolatos ismereteinket.

Bár ez természetesen ugyanúgy csak elmélet egyelőre, mint eddig minden, amit a terjedése korai szakaszában lévő betegségről és az azt okozó vírusról tudni lehet, Marinescu mégis megkockáztatja, hogy az 1979 után születettek vélhetően nagyobb eséllyel kaphatják el a betegséget. Ez természetesen nem azért van, mert a vírus nagyobb tisztelettel viseltetne az idősebb generációk iránt, hanem azért, mert 1979-ig kötelező volt az embereket megfertőző himlő, pontosabban a fekete himlő elleni védőoltás, amely a megfigyelések jelen állása szerint mintegy 80–85%-os védelmet nyújt a majomhimlővel szemben is.

Más szakemberek persze korántsem ilyen biztosak ebben, mondván, hogy semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a több mint négy évtizede kapott oltások még most is nagyon biztos immunválaszt eredményeznek, de az tény, hogy egyelőre fiatalok fertőződnek meg zömében.

Romániában eddig négy igazolt eset van, világszerte pedig mintegy 1600, így a szakemberek is azt mondják, hogy még korántsem beszélhetünk járványról, csak esethalmozódásról. A majomhimlő ráadásul az eddigi tapasztalatok alapján nem is tűnik túl veszélyes betegségnek, szóval semmi ok a pánikra.

Újra növekedni kezdett a koronás esetek száma

Emlékeznek még a koronavírusra? Igen, az amelyik két évet eltüntetett az életünkből. Nos március közepe óta folyamatos csökkenés volt tapasztalható az esetszámokat illetően, de az utóbbi két hétben valami megváltozott.

A június 6–13. közötti héten összesen 2112 új esetet igazoltak, ami még csak egy icipicit volt több, mint az azt megelőző hét esetszáma, a június 13–19. közötti héten viszont már 2609 új fertőzött volt, ami azonban már mintegy 20%-os emelkedést jelent hirtelen az egy héttel korábbi adatokhoz képest. Ebből persze egyelőre nem kell messzemenő következtetéseket levonni, az viszont már eleve rossz, hogy a csökkenés növekedésbe csapott át. Csak szóltunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro