// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
köz és vélemény

Úgy néz ki, június 15-e után sem szabadulunk meg a veszélyhelyzettől

Merthogy a koronavírustól sem.

Bár a május 15-étől hatályba lépett veszélyhelyzet némileg elviselhetőbb, mint az előtte két hónapig érvényben levő szükségállapot, elvégre ha lassan is, de kezd visszaállni a normalitás, azért még mindig meglehetősen megnehezíti az ember életét – gondoljunk csak a kötelező maszkviselésre a zárt terekben. Nos, a jelek szerint ennek ellenére egy darabig még velünk marad. A május 15-én 30 napra meghirdetett rendkívüli jogrend június 15-áre lejár, ám úgy tűnik, legalább egyszer meghosszabbítják. Erről Nelu Tătaru egészségügy-miniszter beszélt vasárnap este. Mint elmondta, a járvány elleni lépésekről döntő Országos katasztrófavédelmi Bizottság a napokban dönt arról, hogyan tovább, meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet vagy sem. „Ha nem lesz veszélyhelyzet, akkor lazítás következik, bár ezt nehezen hiszem el. Teljes körű elemzés kell, de nem hiszem, hogy június 15. lesz az a dátum, amikor nem hosszabbítjuk meg a veszélyhelyzetet, figyelembe véve a járvány alakulását, az új gócpontokat és azt, hogy még mindig a közösségi terjedés szakaszában vagyunk” – mondta a miniszter. Tătaru arra is figyelmeztetett, hogy a közösségi terjedés a nyár folyamán is folytatódik majd, bár a meleg időjárás némileg csökkenti a vírus életképességét. A miniszter szerint annak érdekében, hogy július végére, augusztus elejére elérjük a „kvázinormális” állapotot, a lazítások nyomán továbbra is be kell tartani az óvintézkedéseket.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro