// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Tüntettek Bukarestben és Kolozsváron Verespatakért

// HIRDETÉS

Mert a román kormány megtorpedózná Verespatak UNESCO-védettségét.

Amint arról beszámoltunk, a kormány vissza akarja vonni a Verespatak UNESCO-védettségét kérő román beadványt, mivel az akadályozná az aranykészletek kitermelését. A bejelentéssel Mihai Tudose miniszterelnök állt elő kedden este.

A bejelentés hatására Bukarestben körülbelül 200 tüntető vonult fel a Győzelem téren péntek este. „Pontosan négy évvel a 2013-as tüntetések után ismét utcára vonulunk, hogy határozottan tiltakozzunk a Tudose-kormány azon próbálkozása ellen, hogy mindent elvegyenek, amit az évek során elértünk Verespatak és a korrupcióellenes harc terén”, áll a Mentsétek meg Verespatakot kampány nyilatkozatában.

Eugen David, az Albus Maior Egyesület elnöke kijelentette: „Üzenem Mihai Tudosénak, amint Pontának, Băsescunak, Tăriceanunak és bárkinek mondtam, akik tönkre akarják tenni közösségünket: nem fogjuk elhagyni házainkat, telkeinket, hogy helyet adjunk a ciánnak és a ti meggazdagodásotoknak!”

A civil aktivisták Kolozsváron is reagáltak a bejelentésre: a közösségi hálózatokon futtatott mozgósítás nyomán péntek este körülbelül 200 személy jelent meg a Főterén, egy nem engedélyezett tüntetés keretében.

A tüntetők bannerekkel, zászlókkal vonultak fel és hangot adtak nemtetszésüknek. Amint az ilyenkor szokás, a kormány és Mihai Tudose miniszterelnök lemondását is követelték. Például ilyen szlogenekkel: „Nem hagyjuk Verespatakot!”, „Verespatakot az UNESCO-ba!”, „Mentsétek meg Verespatakot!”, „Kultúrát akarunk, nem ciánt!”, „Le a kormánnyal!” stb.

A tüntetők tettek egy kört Kolozsvár utcáin, majd visszatértek a Főtérre. „Már nem bízunk a politikusokban. Reméltük, hogy Verespatak ügye lezárult, de úgy tűnik, épp a fordítottja történik. Verespatak UNESCO-védettsége rendkívül fontos, erre mit tesz a miniszterelnök? Ilyen még soha nem történt: vissza akarja vonni. A miniszterelnöknek mennie kell. Kérjük a lemondását, és a kormányét is”, jelentette ki az egyik tüntető.

Néhány személy Temesváron is utcára vonult péntek este.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója
Székelyhon

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója

Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.

// még több főtér.ro