A kabinet derült égből villámcsapásként fogadott el sürgősségi rendeletet, az ellenzéki tüntetők immár rutinszerűen vonultak utcára.
Lassan tavaszodik, úgyhogy ismét kezdenek erőre kapni a kormányellenes tüntetések: ismét több ezer kormányellenes tüntető vonult utcára Bukarestben és az ország több városában az igazságügyi törvények múlt heti, rajtaütésszerű módosítása miatt.
Bukarestben néhány ezren tüntettek a kormánypalota előtt, ahol az igazságügyi törvényeket módosító kormányrendeletet szidták, de kijutott a nem túl baráti hangvételű megemlékezésekből Liviu Dragneának, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének is.
akik pénteken az ország több városában néma tüntetéssel, munkabeszüntetéssel tiltakoztak a megkérdezésük nélkül, titokban előkészített jogszabály ellen.
A tüntetésen, amely a csendőrség szerint amúgy törvénytelenül zajlott, majdnem erőszakos incidens is történt: a résztvevők egy, magát kontrollálni mérsékelten képes része rátámadt a kormány hűséges szócsöveként számon tartott Antena 3 hírtelevízió munkatársaira és közvetítőkocsijára. A komolyabb bajokat a csendőrség közbelépése akadályozta meg.
Nagyszebenben, Kolozsváron, Temesváron és Jászvásáron is több ezren vonultak utcára, és más városokban is tüntettek.
A kormány által kedden elfogadott sürgősségi rendelet lényege az, hogy egyrészt megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a főügyészi tisztségekbe ideiglenes ügyvivőket nevezzenek ki, azaz kötelezővé teszi, hogy a lehető leghamarabb teljes jogú ügyész kerüljön az érintett tisztségekbe.
mint ahogy az jelenleg is történik az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze esetében.
Egy másik módosítás szerint korábban ügyészként dolgozó jelenleg bírák is lehetnek főügyészek – ez a szakmai szerint ugyanakkor ellentétes a bírák és ügyészek szakmai pályafutásának kettéválasztására vonatkozó elvvel.
Ennek folyománya, hogy a továbbiakban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) részéről már nem az ügyészi osztály, hanem a bírákból és ügyészekből álló plénum bírálja el a főügyészjelölteket szakmai szempontból.
És ami szintén nem mellékes: hatáskörének megnövelésével gyakorlatilag kivonja a legfőbb ügyész hatásköre alól a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségek felderítésére létrehozott ügyészséget, amely jelenleg azzal vonja magára az ellenzéki erők haragját, hogy az európai főügyészi tisztségre pályázó volt DNA-főügyész, Laura Codruţa Kövesi ellen folytat eljárást hivatali visszaélés, kenőpénz elfogadása és hamis tanúzás miatt.
Ezért a vasárnap esti demonstrációk egyben Kövesi melletti szimpátiatüntetések is voltak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.