A kormányfő közbeavatkozását kéri a szakszervezet, mert nem fair, hogy egy fodrász háromszor többet keressen a tárcánál, mint egy átlagos közalkalmazott.
Néha egészen meglepő dolgokra világít rá az éves pénzügyi átvilágítás az egyes minisztériumok szintjén: a kulturális tárcánál például 14 közalkalmazottat – köztük fodrászt, sztájlisztot és őrt – is találtak, akik egy év alatt két és félszer többet kerestek, mint a versenyszférában dolgozó társaik. A minisztériumi alkalmazottak szakszervezete csütörtökön felhívta a figyelmet, hogy ezek az úgynevezett tanácsadók közel háromszor nagyobb fizetést kaptak, mint amennyit a közfizetésekre vonatkozó 2017/153-as kerettörvény lehetővé tesz. Havonta legkevesebb bruttó 6 600, legtöbb 13 500 lejt kerestek, miközben a törvény bruttó 5 000 lejt irányoz elő a kulturális minisztérium közalkalmazottai számára. A számvevőszék vizsgálatai is igazolták, hogy súlyos szabálytalanságok vannak a fizetések terén, de ezt szőnyeg alá söpörte a tárca – állítja a szakszervezet vezetője, aki szerint csúfot űznek az adófizetők pénzéből.
Állítólag a közbeszerzésekkel is trükköznek, ugyanis szerződést kötöttek egy magáncéggel a minisztérium székhelyén található műszaki infrastruktúra felügyeletére, és ezt a szolgáltatást úgy fizették ki, hogy a szolgáltató minden hónapban ugyanazt az elszámolást nyújtotta be. A szakszervezet többször kérte a tárcavezetőt, hogy indítson belső eljárást a szabálytalanságok felderítésére, de nem kaptak kielégítő választ. Éppen ezért most azt kérik Ludovic Orban kormányfőtől, hogy lépjen közbe, ellenkező esetben az igazságszolgáltatáshoz fordulnak.
Egyébként az agrárminisztériumnál végzett belső ellenőrzések során is kiderült, hogy a közalkalmazottaik számát a magánszektorból érkező fodrászok és őrök gyarapítják. A miniszter akkor bejelentette, hogy 15 százalékkal csökkenteni fogják az alkalmazottak számát és január elsejétől megszüntetik a közreműködést a magánszektorból átigazolt személyekkel. Országos szinten 136 ilyen esetet azonosítottak be.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.