// 2026. november 7., szombat // Rezso

Tudose: kötelezővé kellene tenni az oltásokat

// HIRDETÉS

Bekeményítene a miniszterelnök a siralmas oltottsági arány miatt.

Mihai Tudose miniszterelnök szerint a jelenlegi romániai helyzet megkövetelné az oltások kötelezővé tételét.

A Radio România Actualităţi által sugárzott pénteki interjúban azt kérdezték a kormányfőtől, indokoltnak tartaná e jelen helyzetben az oltások kötelezővé tételét. Tudose igennel válaszolt a kérdésre, majd kiemelte, azok a szülők, akik elutasítják az oltást, sok esetben nemcsak saját gyermeküket, hanem egy teljes közösséget veszélybe sodornak.

A kormányfő szerint „minden civilizált európai országban" legalább 95%-os kell hogy legyen az átoltottság a gyermekek körében.

„Már elnézést kérek, de mi a magunk 50% körüli országos átlagával távol állunk a civilizált világtól" - mondta Tudose.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a csütörtöki kormányülésen első olvasatban tárgyalták az oltástörvény tervezetét.

„Ez nem old meg minden problémát. (...) A gondokat részben az okozta, hogy hiányos volt a vakcinaellátás. Azt tapasztaltuk, hogy sokszor volt készleten oltóanyag, de nem jutott el hasznos időben a megyékbe. Aztán ha eljutott, a közegészségügyi rendszer illetékesei közül nem mindenki törődött eléggé azzal, hogy a gyermekek kapják is meg az oltást. Végezetül pedig ott volt az a sok felelőtlen szülő - vállalom ezt a szót -, akik különféle indokokra és meggyőződésekre hivatkozva úgy gondolták, hogy gyermekeiket nem kell beoltani" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, az általa vezetett kormány egyik fő célja a Cantacuzino Intézet „felélesztése", hogy Románia is gyárthasson vakcinákat, továbbá hogy az oltóanyagok megfelelő ütemben jussanak el a megyékbe, „az orvosok pedig végezzék a dolgukat.

Megengedhetetlen, hogy bizonyos megyékben a gyerekek kevesebb mint 50%-a legyen beoltva. Ez egyszerűen hihetetlen" - mondta.

A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott, a kormány egyik fő prioritása az oltási törvény mielőbbi életbe léptetése, ugyanakkor újabb intézkedéseket terveznek az átoltottsági arány növelése érdekében.

„Egy hónapig vártunk, ez alatt szelíd intézkedéseket hoztunk. Aztán felszólítottam a minisztert, kezdje el használni a szikét. Ez meg is történt, láthattuk. (...) Ha ezután sem működnek a dolgok megfelelően, előveszünk egy nagyobb szikét. Lentről felfelé haladunk a láncon. Ilyesmivel nem lehet játszani" - fogalmazott Mihai Tudose.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro