Fantasztikus kilátásokat tartogat az amerikai elnökválasztás egy oxfordi kutatás szerint.
Donald Trump, a Republikánus Párt jelöltje az amerikai elnökválasztáson összességében rosszabb pszichopátiás vonásokkal rendelkezik Adolf Hitlernél az Oxfordi Egyetem egyik pszichológusa szerint. Hillary Clinton, a demokraták jelöltje pedig Napóleon és Néró között helyezkedik el.
Kevin Dutton a sztenderdnek tekintett PPI-R tesztet alkalmazva és szakemberek véleményét kikérve sorolta be a két elnökjelöltet. Kutatása szerint a náci Németország vezetője,
kapott volna a vizsgálaton. Összehasonlításképpen: Margaret Thatcher, Nagy-Britannia Vasladyként emlegetett első női miniszterelnöke 136, I. Erzsébet királynő pedig 130 ponttal zárta volna a tesztet a The Daily Telegraph keddi ismertetése szerint.
A lap ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a pszichopátiás vonások közül nem mindegyikre tekintenek negatívként a szakemberek, és még Jézus és Szent Pál esetében is magas értékeket mutattak ki: mindketten 157 pontot kaptak.
„A teszt nem mondja meg, hogy valaki pszichopata-e vagy sem, csak pontozza őket nyolc jellemző alapján, amelyek hozzájárulnak a pszichopátiás személyiséghez” – fejtette ki Kevin Dutton, hozzátéve, hogy egyes vonások valóban pozitívak lehetnek, például a bátorság és az idegeskedés hiánya, mások viszont negatívok, így a felelőtlenség és a mások hibáztatása, manipulálása. Az empátia hiánya a jó és a rossz kormányzáshoz is hozzájárulhat.
– mutatott rá a szakember, hangsúlyozva, hogy a pszichopátiás vonások elegye az igazán meghatározó.
Donald Trump jobban tudja befolyásolni a társadalmat Hitlernél és vakmerőbb is nála, a náci vezető viszont egocentrikusabb és kevésbé empatikus volt. Hillary Clinton a Néró római császárt jócskán felülmúlóan egocentrikus a tesztek eredménye szerint.
Kevin Dutton vizsgálatában Szaddám Huszein egykori iraki diktátor végzett a legrosszabb helyen 189 ponttal.
A helyzet tehát kétesélyes: az amerikai elnökválasztás győztese – bármelyikük is legyen az – a benne meglévő „pszichopata-faktort” nagyon jóra és nagyon rosszra egyaránt fordíthatja.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!