// 2025. december 26., péntek // Karácsony, István

Trump és Putyin örült egymásnak

// HIRDETÉS

Donald élénk, Vlagyimir visszafogott volt.

Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójuk létrejöttét Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök pénteken tárgyalt a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben. A Reuters szerint mintegy két és fél órán át tárgyaltak.

A megbeszélés előtt közösen tett sajtónyilatkozatban az elsőként megszólaló amerikai elnök kiemelte, hogy „nagyon pozitív” első személyes, hivatalos találkozó. Hozzátette, hogy számos témáról beszéltek, folytatják a tárgyalást, és arra számít, hogy az amerikai-orosz viszonyban és minden további érintett számára is sok kedvező fejlemény adódik a kapcsolatfelvételből.

Az orosz elnök rámutatott, hogy telefonon már többször beszéltek nagyon fontos bilaterális és nemzetközi ügyekről. Azonban „egy telefonbeszélgetés sohasem elég”, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez és a nemzetközi gondok megoldásának előmozdításához – tette hozzá, kifejezve reményét, hogy a találkozónak lesznek eredményei.

Az amerikai és az orosz elnök egyaránt megtiszteltetésnek nevezte, hogy személyesen megismerhették egymást.

Az alig három perces tájékoztatón jelen volt Rex Tillerson amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Mind a négyen fotelben ültek, félkörben, egy viszonylag szűk helyiségben, ahová az újságírókat röviddel a találkozó kezdete után engedték be.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin kétszer is kezet fogott egymással, először az amerikai elnök, másodszor az orosz államfő nyilatkozata után. Donald Trump élénk, Vlagyimir Putyin visszafogott volt. A nyilatkozatok után nem válaszoltak a bekiabált kérdésekre, amelyek a többi között az amerikai választási kampányt érintő feltételezett orosz tevékenységre vonatkoztak.

A G20 csoport vezetői egyébként nehéz megbeszélést folytattak

a nemzetközi kereskedelemről pénteken Hamburgban, és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük teljes egyetértés – mondta Angela Merkel német kancellár a tanácskozás első napját értékelve. Sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a G20 csoport „legtöbb tagja” a szabad és méltányos nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett foglalt állást. 

A kétnapos tanácskozás zárónyilatkozatán dolgozó diplomatákra, a „serpákra sok munka vár még ma éjjel”, hogy mindenki által elfogadható dokumentum készüljön – jegyezte meg. A klímaváltozás elleni harc ügyével kapcsolatban a nyilatkozat tartalmazza majd, hogy „eltérő vélemények vannak”, hiszen az Egyesült Államok távozni kíván a párizsi egyezményből – tette hozzá Angela Merkel.

A kancellár elfogadhatatlannak nevezte a találkozó elleni erőszakos tüntetéseket, és hangsúlyozta, hogy támogatja a hamburgiakat és a város vendégeit védő rendőröket, és hálás munkájukért.

Péntek délután fekete ruhába öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró szélsőbaloldali tüntetők – az úgynevezett fekete blokk tagjai – megpróbáltak eljutni a hamburgi kikötő belvárosi részén fekvő épületig, amelynek környékét lezárták. Többször heves összecsapást folytattak a nagy erőkkel felvonult rendőrséggel, és nem sikerült megközelíteniük a lezárt területet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro