Úgyhogy meg is fújták őket.
Igencsak emlékezetes marad a 30Y nevű pécsi alternatív zenekar péntek esti nagyváradi koncertje a zenekar tagjai számára – csak sajnos nem pozitív értelemben.
A banda a közismert Moszkva kávézóban lépett fel, a koncert után azonban azzal kellett szembesülniük, hogy a közelben leparkolt kisbuszukat feltörték, mi több, ki is rámolták. És nem is akármit vittek el az ismeretlen tettesek: három gitárt és egy erősítőt lovasítottak meg.
A bűncselekményről a zenekar menedzsere és a Moszkva kávézó vezetősége is beszámolt.
„Szombaton Nagyvárad egyik belvárosi utcájában feltörték a 30Y kisbuszát - az alábbi képeken látható három gitárnak és egy erősítőnek lába kél. Köszönjük, ha nyitott szemmel jársz és ezt a posztot megosztod. A hangszerek ára mellett személyes kötődések okán a veszteség eszmei értéke is magas. Köszönünk minden segítséget!” – tudatták.
Az eltűnt hangszerek:
A 30Y turnémenedzsere megjegyezte: ha valaki tagja használt hangszerek adás-vételével foglalkozó csoportoknak vagy zenész fórumoknak, járjon nyitott szemmel, vagy ossza meg a Facebook-posztot.
Mi annyit tennénk hozzá, hogy aki bármilyen információhoz jut az eltűnt hangszerekről, az írjon a moszkvapr@gmail.com, a balazs@30y.hu vagy a tothbarbi@30y.hu emailcímre.
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.
Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
Medvék jelentkeztek Gyulafehérváron. A szavazókedv nem olyan mértékű a külföldön élő román állampolgároknál, mint 2019-ben.

...nagy a magyar-román diplomáciai erőfeszítés a teljeskörű schengeni csatlakozás irányába, nem kis eredménnyel. Egy Bihar megyei férfit gyanúsítanak illegális migránsok szervezett szállításával. Az amerikai vízummentesség után jöhet a kínai.

Az egyik elnökjelöltnek pedig törölnie kell az internetről a kampányanyagait, amire eddig nem volt példa.

… a nagy manelisták sorra írják-dalolják ódáikat az államelnök-jelöltekhez… és megszűnik az Országos Drogellenes Ügynökség.

December elsejétől nem vásárolható használt autó RAR AutoPass nélkül. Most már tényleg nem ússzuk meg az erős széllel megtámogatott havazást.

Alig egy hét van hátra az elnökválasztás első fordulójáig, de az emberek többsége nem tudja, mi a dolga az államfőnek. Titokzatos holttestet találtak Arad megyében egy szennyvíztartályban.

… Peszedisták: a penelisták már a kampányvideókat is lopják… és az időjósok belenéztek kristálygömbjeikbe, majd megjósolták a kis meleget.

Az RMDSZ bárkivel kormányozna, ha nincs a környéken az AUR. Közben még akár Elena Lasconi is bejuthat az elnökválasztás második fordulójába – állítja egy USR-megrendelésre készült felmérés.

Valós időben, térképen lehet követni a romániai vonatok pozícióját. Kitartó volt egy tolvaj Nagyváradon: több templomba is betört.

Hetven kilométert vezetett egy 14 éves Argeș megyei tini anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. Fegyvercsempészet, birtokháborítás, verekedés, lövöldözés, mindez egy hírben.