// 2024. október 2., szerda // Petra
gyász

Tragikus hír Tusványosról: meghalt Tóásó Előd felesége

A táborozók hiába várták a Bolíviából nemrég szabadult fiatalembert: Tóásó széke üresen maradt: Az ok: bolíviai felesége váratlan halála.

Négy szék állt az asztal mellett, de csak hármat foglaltak el a Dikta-túrák címmel meghirdetett előadáson a tusványosi táborban: György Attila író, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója és Marossy Géza rendező-operatőr. A nagy hiányzó Tóásó Előd volt, akinek bolíviai kálváriájáról és szabadulásáról sokat cikkezett a sajtó. Mint köztudott, Tóásó idén áprilisban a Magyar Baptista Szeretetszolgálat segítségével hagyta el Bolíviát, öt év tíz hónap elteltével, miután a börtönbüntetését letöltötte ugyan, de az útlevelét a bolíviai hatóságok mégsem adták vissza.

György Attila elmondta, csütörtök este még azt tervezték, hogy meggyőzik a szervezőket: az előadói asztalon ezúttal kivételesen ne ásványvíz, hanem sör legyen, hogy koccinthassanak Tóásó szabadulásának örömére. Az élet azonban döbbenetes módon írta felül a terveket: alig néhány órája érkezett a hír – amit először rossz tréfának gondoltak, de aztán több független forrás is megerősítette –, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóásó Előd Bolíviában maradt felesége, Maria Elena Fortun de Toasó. Ismeretes, hogy Tóasó a La Paz-i San Pedro börtönben ismerkedett meg feleségével, aki egy ellenzéki politikus, korábbi belügyminiszter lánya.

A hivatalos orvosi jelentés szerint Tóásó felesége három napja került kórházba, egy gyors lefolyású fertőzés következtében, az orvosok pedig nem tudták megmenteni az életét. Lukács Csaba elmondta, hogy a nő családja jelen állás szerint kizárja az idegenkezűséget, de ennél többet ők sem tudnak mondani.
 
Még nem tudni, Tóásó Előd elutazik-e felesége temetésére: a baptista szeretetszolgálat állja a költségeket, ha úgy dönt, hogy vállalja a bolíviai utazás kockázatait – de ezt egyelőre nem tanácsolják neki.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro