// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Tovább görgeti a székely terrorperben elítélt Bekéék kitüntetésének botrányát a román sajtó

// HIRDETÉS

Az elmúlt hetek magyarellenes közhangulatának szellemében telnek továbbra is napok.

Lassan egy hét is eltelt azóta, hogy Beke István és Szőcs Zoltán, a székelyföldi terrorper két elítéltje Kézdivásárhelyen átvette a Vasvári Pál Polgári Egyesület díját, de egyelőre semmi jele annak, hogy lecsitulnának a kedélyek a hokibotránnyal és Novák Katalin köztársasági elnök magánlátogatásával alaposan összemosott téma körül.

Addig nem is fognak, amíg minden hétre jut egy román politikus, aki látványosan kiakad. Most éppen Daniel Ghițára, a PSD parlamenti képviselőjére került a sor, aki dörgedelmes politikai nyilatkozatban követelte az állami hatóságok reakcióját az állítólagos magyar provokációkra. Az egykori kick-boxer leltárba veszi azokat a magyar gesztusokat, melyeket sértőnek talált, és ezek alapján teszi fel a költői kérdést: meddig tűrik még a magyar provokációt?

A sajtó is görgeti tovább a hangulatkeltésre alkalmas tematikát, ha esetleg azt gondoltuk volna, hogy a Nagy-Magyarország körvonalait idéző egyházi logónál leállnak. Ezúttal Fejér László Ödön és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselők szorultak magyarázkodásra amiatt, mert részt vettek Beke István és Szőcs Zoltán kitüntetésén. A két politikus igyekezett kontextust adni az esemény értelmezéséhez, illetve tisztázni pár alapvető kérdést, például azt, hogy a magyarok szemében a székelyföldi terrorvád két elítéltje ártatlan. Az is elhangzott, valakik ismét azon dolgoznak, hogy feszültséget generáljanak a székelyek és a románok között – erre adott alkalmat most a himnuszéneklési botránysorozat, Novák Katalin látogatása és Bekéék kitüntetése.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.