// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Egészségügy

Törvénytelen az egészségügyiek sztrájkja

A bíróság elrendelte a sztrájk beszüntetését is, de az ítélet nem jogerős.

Törvénytelennek nyilvánította a Bukaresti Törvényszék a Sanitas Szakszervezeti Szövetség által kirobbantott sztrájkot, és elrendelte annak azonnali beszüntetését – tájékoztat közleményében az egészségügyi minisztérium. Az ítélet nem jogerős.
 
A közlemény értelmében a Sanitas követelései megszegik a költségvetési felelősségről szóló 2010/69-es számú törvényt, amely előírja, hogy a kormány nem rendelhet el a személyzeti költségek növelésével járó intézkedéseket a mandátuma lejárta előtti 180 napban.
 
A minisztérium szerint a Sanitas megszegte a társadalmi párbeszédről szóló törvényt is, amelynek értelmében érvényes kollektív munkaszerződés hatálya alatt nem lehet munkakonfliktust kirobbantani. Az egészségügyi ágazatra érvényes kollektív munkaszerződés 2016. december 31-én jár le – mutat rá a szaktárca közleménye.
 
Az egészségügyi minisztérium hétfőn fordult keresettel a törvényszékhez, kérve, hogy vizsgálják meg, törvényes módon szervezte-e meg a tiltakozóakciót a szakszervezeti szövetség. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro