// 2026. április 29., szerda // Péter

Tőkés üdvözölte az EMNP döntését

// HIRDETÉS

Tőkés László szerint senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana. Sőt, ez a veszély így is fennáll.

Az EMNP azt követően mondott le az EP-választásokon való részvételéről, hogy az RMDSZ – az EMNP koalíciós felkérését figyelmen kívül hagyva – szombaton önálló EP-listát tett közzé. 

Tőkés László úgy fogalmazott, hogy nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana, sőt: szerinte ez a veszély így is fennáll. Mint kifejtette: az erdélyi magyar érdekképviselet kisajátítása által az RMDSZ így is azt kockáztatja, hogy nem éri el az ötszázalékos küszöböt.

„Most sem a verseny nem mozgósít, mint 2007-ben, sem az összefogás nem mozgósít, mint az történt 2009-ben” – vélekedett az EP-képviselő, arra utalva, hogy mind 2007-es függetlenként való indulása alkalmával, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ 2009-es Magyar Összefogása idején az erdélyi magyarságnak – 6,5 százalékos számarányát jelentősen meghaladó, 9 százalékos részvétellel – három képviselőt sikerült Brüsszelbe juttatnia. Rámutatott: nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli jelenlétét, ezért üdvözli az EMNP választmányának döntést, és megtisztelőnek tartja, hogy kezdettől fogva ott látják a helyét az EP-ben.

„Mi a kettős kiütés felelősségét nem vállalhatjuk"

A Fidesz-KDNP listán való indulásának lehetősége többször felmerült, legutóbb ezt kedden Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette – mondta Tőkés László. Az MTI érdeklődésére elmagyarázta: „nyílt titok”, hogy fennáll ez a lehetőség, de Orbán Viktor nem akarta befolyásolni a küszöbön álló döntéseket.

„Amint Kelemen Hunor is nyilatkozta, semmilyen sugallat nincsen: a Fidesszel mi partneri viszonyban vagyunk. Nem diktál nekünk, hanem számba vesszük a nemzeti érdek szempontjából legjobb lehetőségeket. Emlékeztetek arra, hogy 2007-ben és 2009-ben is Orbán Viktor azt támogatta, hogy minél több magyar jusson be Erdélyből. Most sajnos az RMDSZ korszakos hibát követ el, de ez már az ő felelőssége: mi a kettős kiütés felelősségét nem vállalhatjuk” – szögezte le Tőkés László.

A Fidesz EP-listájára való felkerüléséről szólva hozzátette: további találkozók és egyeztetések szükségesek egy ilyen döntés meghozatalához.

Az EMNP országos választmánya szombaton úgy döntött: nem kockáztatja az erdélyi magyarság EP-képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon, ugyanakkor azt javasolta a párt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro