// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Tőkés mégis aláírta a Máért-nyilatkozatot

// HIRDETÉS

Az EP-képviselő azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a Magyar Állandó Értekezleten megsértődött a szervezőkre, és még a záródokumentumot sem látta el kézjegyével.

Tőkés László sajtóirodája közleményben tudatta, hogy az európai parlamenti képviselő – a „sajtóspekulációkkal” ellentétben – aláírta a Magyar Állandó Értekezlet december 3-i ülésén elfogadott zárónyilatkozatot. A közlemény szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kezdettől fogva egyetértett a zárónyilatkozatban foglaltakkal, a sajtóhoz viszont „a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változata jutott el”, ezért mellékelték is a naprakész változatot (lásd címlapképünket).

Tőkés azokra az állításokra reagált, amelyek a Népszabadság online felületén láttak napvilágot. Ezek szerint a Máért ülésén a fideszes EP-képviselő megsértődött, a szervezők ugyanis figyelmeztették a szónokokat, hogy fogják rövidre a mondanivalójukat, mivel Orbán Viktor miniszterelnök hosszan beszélt, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is túllépte az időkeretét. Tőkés ezért – kínos helyzetbe hozva ezzel Orbánt is – nem volt hajlandó megtartani a beszédét, sőt a Máért zárónyilatkozatát sem írta alá.

A Nol.hu állítása szerint az állhat a háttérben, hogy Tőkés nehezményezi, hogy a magyar miniszterelnök az utóbbi időben úgymond „inkább az RMDSZ oldalára állt” a többi erdélyi magyar politikai szervezettel szemben.

A Maszol.ro szerint viszont Tőkés László utólag látta el kézjegyével a dokumentumot, ugyanis az eredeti zárónyilatkozatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság december 9-én küldte ki a résztvevőknek és a sajtónak - azon pedig nem szerepelt az EP-képviselő aláírása.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro