// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Tőkés: az átmentett Szekuritáté jelenleg is hitelteleníteni próbálja a forradalmat

// HIRDETÉS

Ehhez pedig a magyarellenességet veti be.

Az 1989 decemberében megbukott kommunista diktatúra titkosszolgálatának képviselői jelenleg is megpróbálják hitelteleníteni a forradalmat, ehhez pedig a magyarellenesség eszközét is bevetik – közölte kedden kiadott nyilatkozatában Tőkés László európai parlamenti képviselő.

Tőkés azt írta, felszólalásban hívta fel hétfőn az Európai Uniós és az Európai Parlament figyelmét, hogy az egykori és új román titkosszolgálat vezetői a televízióban próbálják Erdély elszakítására irányuló, szovjet és magyar hátterű szubverziónak és államcsínynek beállítani az 1989-es forradalmat.

Nyilatkozatában az EP-képviselő arról ír, hogy a Realitatea hírtelevízió egyik műsorában Radu Tinu, a Szekuritáté egykori Temes megyei helyettes főnöke és Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója fizetett titkos ügynöknek, Románia esküdt ellenségének nevezte Tőkés Lászlót, akit szerintük még az 1989. decemberi temesvári eseményeket megelőzendő, kellő időben le kellett volna tartóztatni.

Radu Tinu egyébként az 1980-as években a Tőkés-ügy fő felelőse volt, Georgescu pedig annak a becsületbíróságnak a jelenlegi elnöke, melynek javaslata alapján Klaus Iohannis államelnök márciusban visszavonta Tőkéstől a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrendet, amivel forradalmi érdemeiért tüntették ki.

A tévéműsor meghívottjai azt állították, hogy „a romániai forradalom külföldi – nevezetesen a szovjet és a magyar – titkosszolgálatok műve volt, és valójában nem a forradalmárok hősiessége, hanem amazok mesterkedése, egy valóságos Románia-ellenes puccs buktatta meg a Ceauşescu-diktatúrát” – írja Tőkés László, aki szerint mindennek az a célja, hogy diszkreditálják a román forradalmat, ami egyet jelent Temesvár történelmi szerepének a meghamisításával, a forradalom hőseinek és áldozatainak a meggyalázásával.

„Ezzel együtt a régi-új román titkosszolgálat a példamutató temesvári román–magyar összefogást is hitelteleníteni próbálja, irredenta románellenes „összeesküvésnek” igyekezvén beállítani az ott történteket. A magyarellenes Securitate-propaganda attól sem riad vissza, hogy a soknemzetiségű Temesvártól elvitatva, a moldvai Iaşi városának tulajdonítsa a népfelkelés kirobbantásának elsőbbségét” – folytatja.

Tőkés ezért tiltakozik az antikommunista forradalom lejáratása, valamint az ellen, hogy ennek érdekében nacionalista uszítással magyarellenes társadalmi közhangulatot keltenek a volt és jelenlegi titkosszolgálat képviselői.

„Az igazság- és a jóvátétel jegyében, az »ellopott forradalom« helyreállítása érdekében elkerülhetetlen, hogy Románia szembenézzen saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával” – írja Tőkés László.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap