// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Több mint 30 ezer módosító javaslattal nyírnák ki a kisebbségbarát macedón nyelvtörvényt

// HIRDETÉS

Az ellenzék nem bírja lenyelni, hogy az albán közösség tagjai hivatalosan is használhatnák anyanyelvüket.

Rekordmennyiségű, több mint 32 ezer módosító indítványt nyújtott be a macedón ellenzék az új nyelvtörvény tervezetéhez, amelyről hétfőn tárgyalnak a szkopjei képviselők - jelentette a macedón sajtó.

Az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt a macedón parlament január 11-én fogadta el, ám Gjorge Ivanov államfő egy héttel később bejelentette, nem írja alá a jogszabályt, hanem visszautalja azt a képviselőháznak, hogy újra tárgyaljanak róla.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az első voksolást bojkottálta, most pedig több mint 32 ezer módosító indítványt nyújtott be a javaslathoz, mert véleményük szerint a jogszabály szövege alkotmányellenes és diszkriminatív a macedón nyelvvel szemben. A jobboldallal szimpatizáló köztársasági elnök ugyanezzel indokolta azt, hogy nem írta alá a törvényt.

Mivel a törvény szerint egy-egy módosító indítvány ismertetésére három perc áll a képviselők rendelkezésére, a több mint 32 ezer módosító indítványról akár 145 napon át is vitázhatnak a macedón honatyák.

Az új törvény szerint az albán nyelv az ország azon részein is hivatalos használatba kerülne a különböző állami szerveknél, ahol az albán kisebbség aránya nem éri el a lakosság egyötödét. A korábbi jogszabály 2001-ben született azt követően, hogy fegyveres konfliktus alakult ki az albán lázadók és a kormányzati erők között. Ennek értelmében mindazokon a helyeken, ahol az albán kisebbség tagjainak a száma meghaladja az összlakosság 20 százalékát, hivatalos nyelvként használható az albán.

A 2,1 milliós Macedónia lakosságának mintegy egyharmada albán nemzetiségű.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro