// 2026. április 29., szerda // Péter

Több ezren a marosvásárhelyi könyves tüntetésen

// HIRDETÉS

Erdély, illetve a Kárpát-medence számos településén szerveztek szolidaritási megmozdulásokat.

Több ezer ember gyűlt össze – a szervezők kérésére könyvvel a kezében – szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg az RMDSZ hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére.

Közvetlen érintettsége miatt végül – a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő – római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy.

A diákok egyenlő jogokat kérnek (Fotó: Mentsük meg a marosvásárhelyi Katolikus Gimnáziumot) 

A marosvásárhelyi Vársétányra – jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette – többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”.

Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen. A politikus - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Kelemen Hunor bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz.

Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében. Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.

„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják” – áll a petícióban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro