Ezekkel a vádpontokkal állnak bíróság elé a székelyudvarhelyi kórház korrupciós botrányának gyanúsítottai.
Nem sokkal azután, hogy megjelent és egyre nagyobb intenzitással terjedni kezdett Romániában a koronavírus – ami kicsit sem meglepő módon felkészületlenül érte az egészségügyi ellátásban szerepet vállaló közintézményeket –, rengeteg olyan biznisz kötődött, melyben mind az érintett magánvállalkozók, mind az intézményvezetők nagyon jól jártak. Pechükre a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a koronavírus miatti pánikszerű hangulat káoszában is végezte a dolgát, így
Ekkor kapcsolták le a székelyudvarhelyi kórház volt vezetőjét – aki magával rántott két kórházi alkalmazottat is –, valamint a CHANTEL SANTE vezetőségét. Az azóta eltelt pár hónapban az ügyészek összegyűjtötték a bizonyítékokat, melyek a legfrissebb közleményük szerint hat személy elleni vádemeléshez vezettek.
Azt már korábban közölték, hogy szerintük a székelyudvarhelyi kórházban április 10. és december 2. között megszegték a közbeszerzési szabályokat, és kenőpénzért cserébe túlárazott, ráadásul szükségtelen, vagy nem megfelelő minőségű egészségügyi felszereléseket vásároltak a CHANTEL SANTE nevű cégtől.
A CHANTEL SANTE ellen is vádat emeltek betiltva a tevékenységüket az ítélet meghozataláig. Korábban ugyanebben az ügyben vádat emeltek többek között a brassói járványkórház igazgatója és gazdasági igazgatója ellen is.
Lukács Antal az ügyészek gyanúja szerint a nem törvényes közbeszerzésekért cserébe 10 ezer eurót kapott az üzletembertől, illetve arról is megállapodott a cég képviselőjével, hogy egy 2 136 706 lejre értékelt szerződés 20 százalékát is megkapja, vagyis 89 ezer eurót.
A bírósági tárgyalás ideje alatt a kórházigazgató, a közbeszerzési referens, a raktáros és a cégvezető házi őrizetben marad, a többi vádlott szabadlábon védekezhet.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.