// 2025. június 17., kedd // Laura, Alida

Tízmillió eurót követel egy fiatal lány meggyilkolásáért elítélt ortodox pap, mert nem tetszik neki a börtön

// HIRDETÉS

Nincs légkondi, kényelmetlenek az ágyak, cigiznek a zárt terekben és még a bolt is túl drága.

A Beszterce-Naszód megyei ortodox pap még 2015 októberében, Mamaia üdülőváros egyik bérelt lakásában ölte meg áldozatát, egy 15 éves fiatal lányt, akit az interneten ismert meg. Vallomása szerint a lány nagykorúnak adta ki magát, és belement, hogy egy bizonyos összegért lefekszik vele. Miután nem tudtak megegyezni az árról, a pap egy elektromos kábellel megfojtotta a fiatalt, majd beismerő vallomást tett a 112-őn. A Konstanca megyei bíróság 12 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a tettéért, óvását 2016-ban visszautasították.

Nem telnek könnyen az évek: még csak alig több mint öt éve ül rácsok mögött, de máris elege van a börtönkörülményekből, ezért panaszt tett az aradi börtön ellen, és 10 millió euró kártérítést követel. Többek között az a baja, hogy drágaság van a börtön boltjában, a kapható termékek pedig rossz minőségűek. A cellák túlzsúfoltak, nincs biztosítva a börtönlakók számára a 4 négyzetméter, ráadásul még cigiznek is zárt terekben. Az egyébként is kicsi és kényelmetlen ágyak poloskákkal és csótányokkal vannak tele. A cellákban nincs légkondicionálás, a falak penészednek, és még meleg víz sincs…

A romániai börtönkörülmények legendásan rosszak, az Emberi Jogok Európai Bíróságán az elítéltek sorra nyerik a román állam ellen indított a pereket. A PSD-kormány annak idején sajátos megoldással próbálta élét venni a pereknek: törvényt hoztak arról, hogy minden 30, embertelen körülmények között eltöltött nap után hat napot elengednek az érintettek büntetéséből. Így történhetett meg, hogy több ezer bűnöző sétálhatott ki időnap előtt a börtönökből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix
Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
Krónika

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát
Főtér

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel
Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt
Krónika

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében
Székelyhon

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében

Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.

// még több főtér.ro
196 km/órával száguldozott Andrew Tate a román utakon
2025. június 07., szombat

196 km/órával száguldozott Andrew Tate a román utakon

EU-s forrásokat veszíthet Románia, ha az energiaszolgáltatók nem határozzák meg pontosan, mit jelent a kiszolgáltatott fogyasztó, továbbá arra figyelmeztet a Román Nemzeti Bank: gazdasági szempontból negatív megítélésünk lehet a hatalmas hiány miatt.