// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Tizennyolc év után végre rendezték a Lázár-kastély tulajdonjogát

// HIRDETÉS

Az örökösödési pert megnyerő tulajdonos szerint a kastély sorsának rendeződését magyarok akadályozták, románok segítették.

A vér szerinti örökösök javára döntött jogerős ítéletében a Maros megyei törvényszék abban a perben, amelyet a Lázár-kastély legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező dévai Szent Ferenc Alapítvány indított a többi örökös ellen az örökség felosztása ügyében.

Amint az ítéletnek a bíróságok honlapján elérhető kivonatából kiderül, a törvényszék elutasította a felperes Szent Ferenc Alapítvány fellebbezését, és jogerőre emelte a segesvári bíróságon tavaly májusban kihirdetett ítéletet. A segesvári bíróság elutasította, hogy a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező Szent Ferenc Alapítvány kapja meg a teljes kastélyt, és nem természetben osztotta el az örökséget a tulajdonosok között.

Az ítéletben a Berczely család tagjainak és a Vormair örökösnek ítélte a tulajdonjogot, és egyben arra kötelezte a tulajdonosokat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 90 napban fizessenek 162 287 eurót a Szent Ferenc Alapítványnak az alapítványi tulajdonrészért, és

fizessék ki az alapítványnak a 14 566 lejes bélyegilletéket is.

A kastély 13/24-ed részének a tulajdonjogát a Budapesten élő Lipthay család adományozta 2016 márciusában a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak, abbeli reményét hangoztatva, hogy az épület ismét megnyithatja kapuját a látogatók előtt, és „újból a szárhegyi népet, Székelyföld történetét és hagyományait szolgálja” majd. A Dél-Amerikában élő Berczely család leszármazottai 9/24-ed részt birtokoltak, valamint a Gyergyószárhegyen, a kastély közelében élő Vormair család 2/24-ed részt örökölt a kastélyból. Az örökösök korábban nem tudtak megegyezni a kastély rendeltetéséről.

Vormair István a Székelyhonnak a tulajdonjogot rendező jogerős ítélet kihirdetése után elmondta, a tulajdonosok a közérdekhez akarják igazítani a kastély rendeltetését. Az épületegyüttes a kultúrát fogja szolgálni, de attól sem zárkóznak el, hogy lakodalmak helyszíne legyen a lovagterem. Vormair nem hallgatta el, hogy a kastély sorsának sok év utáni rendeződését magyarok akadályozták, románok segítették.

Az örökös hozzátette:

a politikának nincs és nem is lesz helye a reneszánsz falak között.

A 15. században épített, a 16. és 17. században többször átépített gyergyószárhegyi Lázár-kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása. A kastélyban nevelkedett egykor Bethlen Gábor, Erdély fejedelme.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro