Románia elnökjelöltjeit bemutató sorozatunk második részének hőse NŐ. Hősnő. Harcosnő. Nem szűz. Vízöntő! A neve Monica Macovei.
Február negyedikén születtem Bukarestben. Az évet nem árulhatom el. Egy nőnek vigyáznia kell a korvonalaira. Vízöntő vagyok, utolsó vérig. Igazi humanista. Megértem a világ szenvedéseit. És mindig
Bocsánat, pártjára. A segítségért viszont sose várok fizetséget.
Említettem, hogy gyerekkoromban, anyukám szerint, érzékeny volt a lelkem? Költőnő szerettem volna lenni. Írtam is egy verset. Én egy virág vagyok. Aztán megtudtam, hogy egy Troppauer Hümér nevű magyar költő már megírta. Egy világ omlott össze bennem. Eltéptem a papírt. Érzékeny lelkem is vele szakadt. Anyukám akkor azt mondta, legyek orvos, mint ő. Apukám, hogy legyek jogász, mint ő. Jogász lettem, a pátriárka nyomása alatt. De ennek véget fogok vetni. Ha elnökasszony leszek, a nők viselik majd a nadrágot. Meg a bajuszt. Meg a péniszt. Egyenlőség lesz, vagy mi az isten!
Hol is tartottam? Ja, igen. Jogász lettem.
Azt említettem, hogy példaképem az Orléansi Szűz? Szenvedélyes, elkötelezett, tántoríthatatlan harcos vagyok. Mint Ő. Hosszú ideig én is szűz voltam. A leánynevem Monica Luiza Gherghescu. Aztán később elvesztettem, a szüzességemmel együtt. Ha jól emlékszem. Így lettem Macovei.
.jpg)
1982 szeptember elsején esküt tettem. Hogy minden tehetségemmel szolgálom a Román Kommunista Párt bel- és külpolitikáját, továbbá szenvedéllyel, tántoríthatatlanul, elkötelezetten építem szocialista rendszerünket.
Aztán a változó idők kidobtak a kommunista pártból. Megesküdtem, sose leszek többé párttag. Említettem, ugye, hogy akkor már nem voltam szűz. Csak orléansi. Láttam nemzedékem legjobb elméit a korrupció karjaiban. És eldöntöttem: ez a harc lesz a végső. Igaz, kiesett a retikülömből egy perirat, az első bányászjárás idején. De ez csak megacélozta akaratomat. És ráébresztett arra, hogy ember vagyok. És az emberi jogokért kell tovább küzdenem. Meg a nők jogaiért. Ja, ők is emberek, bocsánat.
Az igazság bajnoka lettem. Számtalan jogvédő szervezet elnöknője, alelnöknője, főtitkárnője. Aztán 2004 december 25-én zaklatni kezdett egy ismeretlen telefonszám. Hűséges vagyok. Nem vettem fel. Délben viszont elkezdtem menstruálni. Ilyenkor nincs az a nő, aki hűséges marad. Felvettem. Románia elnöke búgott a vonal másik végén. Így kezdődött máig is tartó romantikus viszonyom Traian Băsescuval. Elmondtam neki, már nem vagyok szűz, de nem bánta. Igazságügyminiszter lettem. Nem tudom, említettem-e: ő az a férfi, akiért később megszegtem eskümet. 2009-ben megint párttag lettem. Egy orléansi nőnek is meg kell tanulnia: a cél szentesíti a tagságot. Vagy valami hasonló.
Románok! Férfiak és... nem... asszonyok és férfiak! Szavazzatok rám! Szavazzatok, és újraírom az Alkotmányt. A Mioricát! A történelmet! Átlapátolom a korrupciót a határon túlra. Szép, új világot teremtek magunknak. Ja, nem tudom, említettem-e: a szegénységet nem tudom megszüntetni. Ezért előre is elnézést kérek minden rám szavazó szegény romántól.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.