A napi esetszám azonban továbbra is csökken, pedig harmincezer fölött tartják az elvégzett tesztek számát.
Rossz és jó híreket egyaránt tartalmaz a pénteki járványjelentés. Egyértelműen csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma: ezúttal 6460 beteget regisztráltak több mint 30 000 teszt alapján. Egy hete még 8 062 napi esetnél tartottunk, két hete pedig 8499-nél, hasonló számú mintavétel mellett. Csütörtökhöz képest is csökkent az esetszám, több mint hatszázzal. Jelenleg az október végi szinten vagyunk. 8 489 beteget nyilvánítottak gyógyulttá és engedtek ki a kórházból, tehát többet, mint amennyi az új beteg.
Aggasztó viszont az intenzív terápián ápolt betegek száma, mely újabb rekordot döntött. Jelenleg 1299 súlyos beteget ápolnak ezeken az osztályokon. Az ország 11 megyéjében nincs több hely a súlyos állapotban lévő betegeknek, akiket kénytelenen átszállítani más megyékbe.
Csütörtök reggel óta 168 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, köztük van 1 huszonéves, 2 harmincas, 8 negyven év körüli elhunyt is. Kilenc esetben nem volt más ismert betegsége az elhunytnak, négy esetben nem jelentettek alap- vagy társbetegségről.
Bukarestben kritikus a helyzet, ahol a lakosságarányos fertőzi ráta meghaladta a 7,04 ezreléket. Ilfov és Konstanca megyék is közelítik ezt a szintet. A román fővárosban a vészhelyzeti bizottság pénteken tárgyalja, hogy miként enyhíthető a helyzet.

Háromszáz feletti esetszámot regisztráltak még Kolozs (331), Ilfov (328), Iași (318), Temes (319) és Brassó (310) megyékben is.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.

… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.