// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Tíz éve NATO-tag Románia

// HIRDETÉS

Romániának a tíz évvel ezelőtti NATO-csatlakozása alkalmából tartott ünnepi ülésen mindenki egyet értett abban, hogy óriási diplomáciai siker volt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetbe való belépés.

Ünnepi ülést tartott Romániának a tíz évvel ezelőtti NATO-csatlakozása alkalmából kedden a parlament. A törvényhozás két házának együttes ülésén Traian Băsescu államfő beszédében hangsúlyozta, a NATO-tagság Románia számára komoly anyagi hasznot is hozott, hiszen 2002 óta – amikor Románia meghívást kapott az észak-atlanti szövetségbe – jelentősen megnőttek a külföldi beruházások, és felgyorsult az ország fejlődése.

Băsescu szerint Romániának folytatnia kell európai útját, és a politikusoknak el kell mondaniuk az állampolgároknak, hogy az ország jó úton halad. „Bölcs döntés volt a NATO-csatlakozás, és az csak a román politikusok hibája, és nem a tíz évvel ezelőtt hozott döntésnek a következménye, hogy ma nem él jól valamennyi román állampolgár” – mondta Băsescu. Kiemelte: Románia a modernkori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Úgy vélte, hogy a NATO-csatlakozás után az Egyesült Államokkal való kapcsolat mélyítése javított Románia nemzetközi pozícióján, és ennek a partnerségi kapcsolatnak köszönhetően is a legjobb biztonsági garanciákkal rendelkezik most az ország.

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Románia 1989 után „kiváltságos” biztonsági helyzetben van, és az a kötelessége, hogy nemzetközi szövetségeseivel együtt biztosítsa Moldova, Grúzia és Ukrajna területi épségét.

A parlamenti ülésen az RMDSZ nevében Borbély László képviselő, a szervezet politikai alelnöke is felszólalt. Elmondta, hogy az RMDSZ cselekvően támogatta Románia NATO-tagságát, és a romániai magyar közösségnek is jelentős szerepe volt a NATO és az EU-tagság támogatásában.

A politikus elmondta, kellemes meglepetés volt számára a NATO központi irodájában tett látogatásakor az az elismerés, amit Románia a NATO-tisztviselőktől kapott. „Ez egyértelműen arra enged következtetni, hogy az első évtized intenzív együttműködése eredményesnek tekinthető, de eljött az ideje, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk Európa biztonsági kihívásainak” – fogalmazott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.