// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Tíz év alatt nem lett dúsgazdag Băsescu

// HIRDETÉS

Egy mezei parlamenti képviselő is jobban ügyeskedik, mint az egykori államfő.

Traian Băsescu tíz évig volt Románia elnöke. Azt gondolnánk, hogy az államfői mesterség gyakorlása az elhivatottság kiélése és a nép legmagasabb szintű szolgálatának jó érzése mellett azért a konyhára is hoz valamit. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy

az államfő mondhatni all inclusive ellátást kap,

vagyis a lakhatási feltételek biztosítása mellett az állami költségvetés állja étkezését, ruházkodását és utazásait.

Első államfői vagyonnyilatkozatát nem sokkal a Cotrocenibe költözése után, 2005. január 11-én, az utolsót távozása előtt egy nappal, 2014. december 21-én töltötte ki Băsescu.

Változatlan tétel a nyilatkozatokban egy 174 négyzetméteres bukaresti beltelek, amelynek Băsescu feleségével együtt a 31,5 százalékát birtokolja. A telekhez tartozik egy 46 négyzetméteres, garázsépítésre szánt terület is, amely tíz év után is a tulajdonában van.

A Băsescu-házaspárnak van egy 370 négyzetméteres bukaresti apartmanja, amit még 2002-ben (a legutóbbi nyilatkozat szerint 2003-ban) vásároltak. 2011-ben az akkori államfő megörökölte szülei 47 négyzetméteres konstancai lakását.

Az első elnöki vagyonnyilatkozat szerint 2005 elején

két személygépkocsijuk volt

Băsescuéknak: egy 2003-as Daewoo Matiz és egy vadonatúj, 2005-ös gyártmányú Peugeot 407. Tíz év után az autópark lecserélődött: most egy 2010-es Dacia Dusterrel és egy 2012-es Ford B-Max-szal furikáznak, utóbbit az ex-államfő lánya, Ioana Băsescu vásárolta az apjának a nyilatkozat szerint.

Băsescu 1975 és 2014 között összesen 91 ezer euró értékben vásárolt ékszert, órát és festményeket. Noha a 2005. januári vagyonnyilatkozatában nem szerepel ilyen rubrika, az öt hónappal később kitöltött dokumentumból kiderül, hogy a 2000-es évig 72 ezer euró értékben birtokolt Băsescu értéktárgyakat. Tehát 2000 és 2014 között 19 ezer euró értékben gyarapodott az elnöki ékszer-, óra- és festménygyűjtemény.

Tíz évvel ezelőtt 96.950 amerikai dollár volt Băsescu két bankszámláján. Most négy bankszámlán összesen 52.199 amerikai dollár és 35.067 lej szerepel, ami átszámítva mintegy

35 ezer dollárral kevesebb, mint 2005 elején.

Traian Băsescu 2014-ben 69.957 lej értékben kapott fizetést államfőként, november 11-én pedig nyugdíjba vonult, novemberi és decemberi nyugdíjának értéke összesen 5166 lej. Az ex-államfői havi nyugdíj értéke tehát valamivel több, mint 2500 lej.

A tavalyi év folyamán Băsescu kapott még 4900 eurót és 900 dollárt kiszállási költségeinek fedezésére.

(fotó: ifj. Haáz Sándor)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro