Csoma Botond úgy tudja, hogy Funar egykori kabinetvezetője megnyerte a versenyvizsgát Kolozsvár kulturális főosztályának vezetői tisztségére.
Korábban már többször felröppent a hír, hogy Ionuţ Ţenét, a kolozsvári polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelőjét tervezi kinevezni osztályvezetővé Emil Boc polgármester. Az ultranacionalista, vasgárdista eszméket terjesztő napocanews.ro portál vezető publicistája, Gheorghe Funar egykori polgármester volt kabinetfőnöke tevékenységének felülvizsgálatáért a civilek petíciót is írtak, amelyet közel hatszázan írtak alá.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének pénteki közleménye szerint a tisztviselő megnyerte a versenyvizsgát, a fent említett tisztségre. Ennek apropóján Csoma Botond elnöke elmondta:
„Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Tene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője”
A közleményben Csoma Botond kifejti: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Tene újságíró Országos Diszkiminációellenes Tanácsba való bekerülését több emberjogi szervezet ellenezte, ennek kapcsán felháborodását is kifejezve. Csoma szerint sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet egy szélsőséges nézeteket valló személy. Ez a kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan.
A parlamenti képviselő azzal zárja a közleményt, hogy megfelelő lépéseket tesz az ügy orvoslásáért.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.

Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.