Aggódnak a civilek Liviu Dragnea legújabb rendelete miatt, attól tartanak, hogy ezentúl a lakosság és a civil szervezetek nem szólhatnak bele a területrendezési tervekbe.
A civil társadalom élesen bírálja a Liviu Dragnea fejlesztési miniszter által kezdeményezett, a területrendezési tervek közvitára bocsátására vonatkozó rendeletet. A dokumentum eltörli azt a törvénycikkelyt, amely kimondja: semmisnek nyilváníthatók azok a területrendezési tervek, amelyek nem veszik figyelembe a kormányrendelet mellékletében rögzített, a közvita megszervezésére vonatkozó előírásait. Bár a rendelet kapcsán a vélemények megoszlanak, a civilek elsősorban amiatt aggódnak, hogy szervezeteiknek vagy az adott beruházás által érintett lakosságnak a törvény nem biztosít lehetőséget a nyomásgyakorlásra.
Hol itt a demokrácia?
Şerban Ţigănaş, a Romániai Építészkamara elnöke a Hotnewsnak úgy nyilatkozott: a rendelet – melynek kapcsán nem írtak ki közvitát – egyenértékű a demokráciától való eltávolodással, és csak azt a célt szolgálja, hogy „hivatalnokok zárt ajtók mögött dönthessenek közérdekű beruházásokról”.
Eddig sem vették különösen figyelembe a civilek véleményét, most azonban még nyilvánosságra sem kell hozniuk a területrendezéssel kapcsolatos módosításokat, hívta fel eközben a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Toró Attila. A Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fűrészüzeme ellen folyamatosan tiltakozó Indigó csoport képviselője hangsúlyozta, eddig legalább átlátható volt a rendszer.
„Abban látom a legnagyobb veszélyt, hogy egy utca vagy éppen egy egész település lakói arra ébrednek, hogy olyan beruházást, építkezést, bontást engedélyeztek, amely nem szolgálja az érdekeiket, és ez ellen semmit sem tehetnek” – szögezte le Toró Attila.
Mégis lesz közvita?
Fülöp Otília, Hargita megye főépítésze viszont arra mutatott rá, a fejlesztési miniszter rendelete valójában azt hivatott kiküszöbölni, hogy ha az önkormányzatok eleget tettek a lakosság tájékoztatására vonatkozó kötelezettségüknek, de valaki utólag mégis úgy érzi, nem értesült a projektről, és nem ért azzal egyet, ne torpedózhassa meg azt arra hivatkozva, hogy nem tartották be a formai lépéseket a lakosság vitafolyamatba való bevonása során. „Ha valaki erre hivatkozva emelt kifogást, még a bíróság sem tárgyalta az ügyet, anélkül is semmisnek nyilváníthatták a rendezési tervet, ezt a túlburjánzott procedúrát próbálják leegyszerűsíteni” – magyarázta a szakember. A főépítész szerint a közvita nem marad el, továbbra sem kerülhető meg a lakosság véleménye.
Hasonlóképpen közvitákat ígér olyan esetekben, ha például tömbház építését kell jóváhagyni, vagy történelmi jelentőségű épületet zavarhat egy beruházás Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, akinek rendszeresen vannak annyira vitatott tervei, hogy több tucat felháborodott lakos megy a közvitákra.
További álláspontok az alábbi linkeken:
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.