És igen eredeti módon tiltakozott egy nagyváradi polgár a korzóricsaj ellen. Továbbá nem mindenki várja vissza tárt karokkal Victor Pontát, értsd, füstölög a kormánybotrány.
2019-ben megírtuk, hogy az akkori gazdasági miniszter, Niculae Bădălău úr bejelentette: röpke hat hónapon belül Beretta márkájú fegyvereket (gépkarabélyokat) fognak gyártani a Ploiești melletti Plopeni-ben beindítandó üzemben.
Most pedig kiderült, hogy izé, nem egészen úgy történt a dolog. Ştefan-Radu Oprea úr (éppen ő a gazdasági miniszter) a minap bejelentette: a Fehér megyei Kudzsirban fognak Beretta-fegyvereket gyártani. Mert Kudzsirban nagy múltú fegyvergyár van.
Amúgy meg az az igazság, tette hozzá a miniszter úr, hogy a plopeni gyárban végül csak fegyveralkatrészeket gyártottak, a fegyvergyártásig nem jutottak el. A fegyvergyártó projekt időközben átkerült Mehedinți megyébe, történetesen egy rétre, ahol először is üzemet kellett volna építeni. Ami végül nem épült meg. Van ilyen.
Na de most majd minden sínre kerül Kudzsirban. Mert a küönböző engedélyek, egyezmények, egyéb papírok rendezése előrehaladott állapotban van. (Hurrá!)
Hogy lesz-e valami a dologból, ennyi kanyar után? Tudni nem tudhatunk semmit. Fe reménykedni reménykedhetünk.
Tudjuk: a városközpontokban sétálóutcák vannak (lesznek). A sétálóutcákat ellepik a kocsmák, kávézók. A kocsmák, kávézók előtti teraszokon pedig megy a ricsaj. Bele az éjszakába. És ez bizony a környék lakóit zavarja.
Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember feljelenti a kocsmát, kávézót csendháborításért. Jó esetben megoldódik a dolog, rossz esetben minden marad a régi zajban.
Na, egy nagyváradi polgárnak, aki a Zöldfa utcában lakik (ez a nagyváradi korzó), tele lett a hócipője a teljesen reménytelen küzdelemmel. Fogott hát egy lavórt, megtöltötte vízzel és lezúdította az alant levő teraszra. Többször is.
A kocsma tulajdonosa nyilván rendőrt hívott. Arról nem szól a hír, kinek adott igazat a karhatalom. Viszont arra a krónikus feszültségre felhívja a figyelmet az eset, amely a városközpontokban kialakult, a szórakoztatóipari egységek és a lakók között, és nem csak Nagyváradon.
Megírtuk (pókerarccal): Marcel Ciolacu kormányfő tiszteletbeli tanácsadójává nevezte ki a volt PSD-s miniszterelnököt, Victor Pontát, aki annak idején a Colectiv-tragédia nyomán került a kukába.
Szóval, Victor Ponta visszatért. És alig telt el két nap, máris kipattant a botrány.
Pavel Popescu úr, a PNL alelnöke egy Facebook-posztban a fasiszta AUR szövetségesének titulálta Ponta urat. Továbbá Kína emberének is nevezte. Mert hogy Popescu úr szerint Ponta úr minduntalan Kína irányába hozsannázik, sőt, Pekingben is tartotta az esküvőjét.
Ja, és emellett Ponta úr Ukrajna ellensége, Oroszország barátja, továbbá az egész civilizált világ ellensége, mindemellett pedig Románia legfőbb stratégiai partnerének (az Amerikai Egyesült Államok) is ellensége.
Mindezeket összevetve, Popescu úr kifejti abbeli reményét, hogy Ciolacu miniszterelnök a maga végtelenül pragmatikus módján meggondolja magát és visszadobja Ponta urat a kukába, ahova való. Hát, kíváncsian várjuk a fejleményeket. Mindössze annyi jut eszünkbe: milyen nehéz lehet ma jó tiszteletbeli tanácsadót találni egy román miniszterelnöknek, ha arra kell fanyalodnia, hogy egy plagizátort ültessen a székbe.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.