// 2026. február 28., szombat // Elemér

Tehetséges kolozsvári ifjak, itt a helyetek!

// HIRDETÉS

Magyar fiataloknak avattak közösségi teret a kincses város központjában.

A 130 négyzetméteres, a római katolikus egyház tulajdonában lévő épület alagsorában június végéig a Pont Csoport bonyolítja le a K plusz tehetséggondozó programjait, hosszabb távon pedig a kolozsvári magyar nyelv hétköznapi használatát szorgalmazó Igen, tessék! mozgalom szervez itt programokat.

Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár az avatóünnepségen mondott beszédében fontosnak tartotta, hogy olyan közösségi tér nyílik, ahol a fogyasztás kényszere nélkül találkozhatnak egymással a magyar fiatalok. Arra utalt, hogy a kolozsvári főtér pincehelyiségeiben általában bárok, lokálok működnek. A helyettes államtitkár

az összefogás, a siker és a megmaradás

hármas jelszavát hangsúlyozta. Megjegyezte: az összefogásnak azok a magyar adófizetők is részesei, akik adójuk egy százalékát a határon túli tehetséges magyar fiatalok támogatására fordították. A kolozsvári Pont Csoport ugyanis ebből a forrásból kapott támogatást tehetséggondozó programjára. Elmondta, a tér azt a célt is szolgálja, hogy sikeresek legyenek a fiatal kolozsvári vállalkozók, akik számára képzéseket szerveznek majd a pincében.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy 2015-ben – amikor Kolozsvár az Európa ifjúsági fővárosa címet viselte – arra törekedtek, hogy a város fenntartható programok helyszíne legyen, és az elkezdett projektek mutassanak túl az ünnepi éven. Hozzátette, a felavatott közösségi tér hosszabb távon szolgálhatja a kolozsvári magyar fiatalokat.

Farkas András, a Pont Csoport vezetője szerint, Kolozsvár bebizonyította azt, hogy európai szintű eseményeket tud lebonyolítani. „Alig várom azt a pillanatot, amikor

Budapest és Bukarest jön hozzánk tanulni”

– jelentette ki. A közösségi teret raklapokból összeállított bútorokkal rendezték be. A pincehelyiséget a római katolikus egyház két évre bérmentesen bocsátotta az Igen, tessék! mozgalom rendelkezésére. A pincehelyiség felújítása 21 ezer euróba került, melynek kétharmad részét az Igen, tessék! mozgalom gyűjtötte össze a támogatóitól, harmadrészét a Pont Csoport tehetséggondozó programja révén magyar állami támogatásból biztosították.

A K plusz című program célja a Kolozsvár vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása abban, hogy elindíthassák gazdasági és társadalmi vállalkozásaikat. A kolozsvári Pont csoport és a Magyar Ifjúsági Központ (MIK) által szervezett program 2016 júniusáig tart. Szervezői 45 millió forint pályázati támogatást nyertek az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Nemzeti Tehetségprogram révén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom
Krónika

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.