// 2025. július 30., szerda // Judit, Xénia

Tavasz óta nem volt ilyen: ezernél is több új fertőzöttet regisztráltak egyetlen nap alatt

// HIRDETÉS

Néhány megyében ezúttal is gyorsabbnak tűnik a terjedés – vagy csak többet tesztelnek.

Ismét meghaladta az ezret az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, ami a negyedik járványhullám egyértelmű kezdetét jelzi. A számok ezen a héten kezdtek meredeken emelkedni: egy hete még körülbelül feleennyi beteget vettek nyilvántartásba, nagyjából azonos szintű tesztelés mellett. Az 1015 új beteget 16 130 RT-PCR teszt és 27 756 antigén gyorsteszt alapján azonosították be. A pozitivitási ráta jelenleg 2,31%-os (egy hete 1,47%-os volt).

Tovább nőtt az intenzív terápiás osztályokon kezelt súlyos betegek száma, 238-ról 243-ra. A kórházigazgatók szerint a negyedik járványhullám sajátosságának tűnik, hogy a betegek egyből az intenzív osztályra kerülnek, ugyanakkor az is feltűnő, hogy sok a fiatal a betegek között. Elsöprő többségük nem volt beoltva.

Péntek reggel óta 19 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, a legfiatalabb áldozat a harmincas éveiben járt. Fontos megemlíteni, hogy kivétellel mindannyian más betegségben is szenvedtek.

Országos szinten növekedésnek indultak a lakosságarányos fertőzési ráták. Az elmúlt 14 nap adatai alapján a legmagasabb Ilfov (0,84 ezrelék) megyében, illetve Bukarestben (0,69 ezrelék), majd Kolozs és Beszterce-Naszód megye következik (mindkettőben 0,56 ezrelék). A legalacsonyabb Kovászna megyében (0,06 ezrelék).

Az elmúlt 24 órában a legtöbb új esetet Bukarestben (136), Temesben (73) és Kolozsban (52) azonosították. A helyi sajtó a kolozsvári növekedést a futószalagon megszervezett fesztiválokkal igyekszik összefüggésbe hozni, hivatalos tájékoztatás azonban nincs arról, hogy hányan betegedtek meg az Electric Castle után – pedig nem ártana tudni, így, az Untold Fesztivál közeledtével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
Krónika

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro