// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Tartozik az adóhatóságnak, ezért a Revoluton rejtegeti a pénzét? Onnan is le fogják szippantani…

// HIRDETÉS

Az ANAF-ot nagyon ráállították az államkincstár gyarapítására, úgyhogy nincs menekvés.

Az ember azt gondolná, hogy az adóhatóságnál is emberek dolgoznak, akiket át lehet verni. Ez persze igaz, azonban most az ANAF is bekeményített, nyilván felső nyomásra, hiszen a válság idején kell a pénz az államnak is. Ezért aztán mindenhonnan igyekeznek behajtani az adósságokat.

Sokan eddig olyan alternatív pénzügyi szolgáltatások segítségével rejtegették a pénzecskéjüket az adóhatóság elől, mint amilyen a Revolut – de ennek vége.

Az ANAF bejelentette, hogy már el is kezdte a behajtási procedúrát az érintettektől. Az eredetileg nagy-britanniai székhelyű fintech szolgáltatás ugyanis a Brexittel eléggé elvesztette a lába alól a talajt, így kénytelen volt egy (még mindig) EU-s tagállamban is nyitni egy bankot: Litvániában. Az ANAF-nak tehát semmi más dolguk nem volt, mint felvenni a kapcsolatot a litván kollégáikkal, és már szívhatják is le a pénzét.

És hogy mia a helyzet a Revolut Romániában is elérhető alternatíváival, mint a Monese, a Curve, az Orange Money vagy a Paysera? Ugyanaz. Az ANAF különféle végrehajtó szervekkel ezeket is eléri.

Sőt még az EU-n kívüli országokba mentett vagyon sincs biztonságban, az adóbehajtást megkönnyítő OECD-egyezmények segítségével ugyanis az adóhatóság külföldön is utoléri, mint a sánta kutyát.

Így aztán jobb, ha inkább rendben tartja az adóügyeit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro