A román szervezetek és a prefektus zászlóvita gerjesztésével őrzik a nemzetiségek közötti békét.
Tartalékos katonák őrzik azt a román zászlót, amelyet a város 1944-es román elfoglalására emlékezve román szervezetek tűztek ki a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára egy csütörtöki ünnepségen, holott Antal Árpád polgármester közölte: a lobogó csak egy napig lehet az épületen.
Csütörtök délben katonai parádéval, ortodox istentisztelettel és koszorúzással emlékeztek a román közösség helyi vezetői a 72 évvel ezelőtti eseményre. Ekkor egy román katona tűzött ki piros-sárga-kék lobogót a városháza tornyára.
Antal Árpád polgármester a múlt héten közölte, hogy a háborús veteránok iránti tisztelet jeléül az évforduló napjára kitűzik a román zászlót a polgármesteri hivatal tornyára. Azt is hozzátette azonban, hogy a toronyra tavaly visszatették azt a toronydíszt, amely műszakilag lehetetlenné teszi, hogy huzamosabb ideig zászló díszítse a tornyot, ezért egy nap után le is veszik azt.
A csütörtöki ünnepségen Sebastian Cucu prefektus, a kormány Kovászna megyei megbízottja arról beszélt, hogy 72 évvel ezelőtt a román hadsereg vérrel „szabadította fel” a várost „a horthysta-fasiszta uralom alól". A kormánymegbízott sérelmezte, hogy az 1994-ben ismét kitűzött trikolórt tavaly az épület felújítása során eltávolították, és kijelentette: hogy ha a helyi önkormányzat tiszteli a történelmi igazságot és a román népet, akkor többé nem távolítja el a városháza tornyáról a zászlót. Úgy vélte, az önkormányzat azzal tehetne egy lépést a normalitás felé, ha örökre az épület tornyán maradhatna a román zászló.
A tartalékos román katonák Kovászna megyei szervezetének elnöke, Ioachim Grigorescu ezredes bejelentette, hogy az egyesület tagjai őrt állnak a városháza tornyára kitűzött zászlónál, hogy megakadályozzák annak eltávolítását - jelentette az Agerpres hírügynökség.
Antal Árpád polgármester a hírügynökségnek elmondta: gesztust tettek azzal, hogy egy napra a toronyra is kitűzték a román zászlót, de egy törvény pontosan leírja, hova és milyen zászlókat kell kitűzni, és reményei szerint ez a törvény Sepsiszentgyörgyön is érvényben van. Hozzátette: reméli, hogy ezt a törvényt úgy módosítja a román parlament, hogy az épület homlokzatán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett helye legyen a városzászlónak és a magyar közösség zászlajának is.
A törvény értelmében a közhivatalok homlokzatára kell kitűzni Románia és az Európai Unió zászlaját. A román hatóságok korábban a törvényt beszűkítő módon értelmezték, amikor eltávolíttatták a homlokzatról a törvényben elő nem írt, de nem is tiltott székely zászlót.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.