// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Tanügyminiszter: olyan nincs, hogy online oktatásra térjünk át az energiaválság miatt

// HIRDETÉS

Ligia Deca szerint minden körülmények között jelenléti oktatásra van szükség.

Az ukrajnai háború miatt egekbe ugrott energiaárak miatt egyre több intézmény próbál valamilyen formában takarékoskodni – például van olyan áruházlánc, ahol csökkentik a nyitvatartási időt, máshol a fűtést tekerik lejjebb.

Közintézmények is jelezték már, hogy valamivel alacsonyabbra állítják a hőfokot.

Fölmerült a kérdés, hogy mi lesz vajon az iskolákkal abban az esetben, ha nem lesz télen elegendő gáz a fűtésre és az áramtermeléshez?

Opcióként ugyanis ott van az a lehetőség, hogy – ahogy azt a koronavírus-járvány idején elrendelt korlátozások idején is tették – áttérjenek az online oktatásra, ezzel ugyanis meg lehetne spórolni az iskolák fűtésére szánt energiahordozókat és a pénzt.

Az új oktatási miniszter azonban csütörtökön közölte: erről szó sem lehet.

Mint elmondta, a tárca, illetve személyesen ő maga is úgy gondolja, hogy

az iskoláknak nyitva kell maradniuk, függetlenül attól, milyen irányt vesz a gazdasági vagy az energiaválság.

„Nem engedhetünk meg magunknak kimaradásokat vagy szüneteket az oktatási folyamatban”

– mondta határozottan a miniszter.

Ezért aztán a prioritás az, hogy az energiapiac helyzetétől függetlenül az iskolák nyitva maradjanak.

Persze ez nem úgy működik, hogy a diákoknak akkor is mindenképpen be kell menniük az iskolákba, ha ott tíz fok van vagy nincs áram, ezért meg kell oldani, hogy legyen mivel fűteni és világítani.

Deca szerint ezért a kormányon belül máris elkezdődtek az egyeztetések arról, hogyan támogassák az iskolákat, illetve az azokat fenntartó önkormányzatokat, hogy fel se merüljön az online oktatásra való áttérés, hiszen a gyerekek érdekét az szolgálja, hogy személyesen legyenek jelen a tanórákon.

A miniszter emlékeztetett: az iskolák is támogatott áron kapják az energiahordozókat. Azt is elmondta, már egyeztetett a főtanfelügyelőkkel az iskolák normális működésének biztosításáról, az elemzések szerint pedig nincs ok aggodalomra.

Hozzátette:

egyetlen iskolának sem szabad bezárnia amiatt, mert nem tudja fizetni a rezsiszámlákat.

A miniszter határozottságához vélhetően hozzájárult az a közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmány is, amely szerint jelentős visszaesést okozott a diákok körében, hogy a pandémia idején online oktatásba kényszerültek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro