// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Tánczos Barna szerint az emberek különösebb erőfeszítés nélkül képesek 10 százalékkal kevesebb áramot használni

// HIRDETÉS

Az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslata után már a bukaresti kormányilletékesek is a lakossági takarékoskodás szükségességét pedzegetik.

Míg a kormánypártok politikusainak részéről eddig inkább az volt a retorika, hogy az ukrajnai háború miatti esetleges energiahordozó-hiány miatt nem kényszeríthetik a lakosságot központilag takarékoskodásra – erről beszélt a liberális párti Rareș Bogdan és a PSD elnöke, Marcel Ciolacu is –, most, hogy az Európai Bizottság olyan javaslattal állt elő, amely akár 10 százalékos árammegtakarításra is kötelezhetné a tagállamokat, változni látszik a széljárás.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint például az emberek különösebb erőfeszítés nélkül képesek 10 százalékkal csökkenteni az áramfogyasztást.

És nem csak.

Tánczos szerint eddig megszoktuk, hogy nem kell takarékoskodni az energiával, mivel megfizethető volt a gáz, a villany és a távhő.

Azonban ha odafigyelünk,

különösebb probléma nélkül spórolhatunk a távhőn, az áramon, az élelmiszereken és az autózáson is.

A miniszter szerint sok olyan dolog van, amiről lemondhatunk, hogy ezt elérjük.

Persze elismerte, hogy

mindez az 1989 előtti, rossz emlékű kommunista hiánygazdaság idejét idézi,

de a jelenlegi európai helyzetet figyelembe véve sikerülhet mindenkinek 5-10- százalékos energiamegtakarítást elérnie.

Tánczos szerint a romániai társadalom eléggé érett arra, hogy ezt megtegye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.