// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Támogatja a CSM a közkegyelmet

// HIRDETÉS

Viszont módosítaná a büntetéshatárt, ami alatt kegyelemben részesülnének az elítéltek, hogy ne veszélyeztesse a társadalom biztonságérzetét.

A Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai kedvezően véleményezték, módosító javaslatokkal, az egyes büntetések kegyelemben részesítéséről szóló törvény tervezetét – jelentette be kedden Mariana Ghena, a CSM elnöke. „A CSM észrevételei arra vonatkoznak, többek között, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a Büntetőtörvénykönyvvel” – mondta Gheana CSM ülése után. 

A közigazgatási igazgatóság által megfogalmazott álláspont szerint veszélyeztetheti a társadalmi biztonságérzetet, ha teljes egészében közkegyelemben részesítik az öt évnél kisebb börtönbüntetéseket. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és közbiztonságra. 

A részleges kegyelem kapcsán kifejtik: a jogszabály szövegének tisztán meg kellene fogalmaznia, hogy ez az öt évnél hosszabb időre elítéltekre vonatkozik, mert az öt év alattiakra amúgy is a teljes kegyelem lesz érvényes. 

Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiknek büntetését felfüggesztették, és ennek okán diszkriminatív helyzetek állhatnak elő. 

Javasolják a jogszabály címének megváltoztatását is, hogy az tükrözze azt, hogy a közkegyelem érvényes a szabadságvesztéssel járó nevelőjellegű intézkedésekre is.

A kormány közkegyelmi rendelettervezete ezreket rántott utcára már január második felében, a kormány beiktatása után két héttel. Az a tervezet nagyon súlyos volt, később a tüntetések hatására a kormány úgy döntött, törvényjavaslatként nyújtja be a parlamenthez, hogy legalább vitázni lehessen róla. Ezt a javaslatot véleményezte most a CSM.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.