Nem kispályázik a vagány kincses városi banda: hamarosan megjelenik az első lemezük, melynek beharangozó dalát nálunk is meg lehet hallgatni. Mi azért még kíváncsiskodtunk egy picit, kérdéseinkre Ballai Álmos, a zenekar riffadagolója válaszolt.
Nagy dolgokra készül idén a középiskolás fiatalokból álló 3AD zenekar: vasárnap jelent meg a bemutatkozó lemezük első dala (ez lenne az interjú apropója), pár hét múlva első lemezükkel is előrukkolnak, s ha a Nagy Elrendező is úgy akarja, a friss szerzeményeiket meg is turnéztatják majd. A zenekar – Jenei Deborah (vokál), Ballai Álmos (gitár), Jakab Ádám (basszusgitár) és Jakab Ákos (dobok) – már nagyjából minden fontos kolozsvári klubot kipipált, az Artform összművészeti fesztiválról elhozták az első díjat, és felléptek már a Kistehén, vagy az Anna and the Barbies előtt is, ami nem kis teljesítmény. A 3AD megalakulásáról, terveiről, céljairól Ballai Álmossal csetteltünk egy kiadósat. Na de kezdjük az új dallal:
[embed]
[/embed]
Kíváncsi vagyok, hogyan emlékszel vissza a zenekar-alapítás időszakára, minek a hatására kezdtél el zenélni?
Szerintem ez egy folyamat része volt, ami azzal kezdődött, hogy felfedeztem a Metallicát. Ők voltak azok, akik „belehúztak” ebbe a mesébe. Rengeteg élő felvételt megnéztem a zenekarral, és nagyjából ezeknek a hatására kezdtem el gitározni. Aztán következett a fokozatos fejlődés, egyre több számot megtanultam, de idővel kezdett unalmassá válni, hogy állandóan egyedül játszom. Ekkor döntöttem el, hogy zenekarom lesz. A 3AD előtt még volt egy próbálkozásom, de azzal a bandával nem jutottunk sokra. Aztán megismerkedtem a zenekar jelenlegi tagjaival, akikkel már zenéltünk együtt vallásórákon, és belevágtunk. Amúgy van egy telefonos felvétel az első próbánkról, az első számról, amit összepróbáltunk. Ez volt az a pillanat, ami elindított mindannyiunkat.

Melyek voltak a célkitűzések a 2016-os induláskor és ezekből mit sikerült eddig megvalósítani?
Azt kell tudni, hogy akkortájt kezdtük a középiskolát, szóval nem nagyon tudtuk, mi hogyan működik. Csak abban voltunk biztosak, hogy ki akarjuk próbálni ezt a zenekarosdit, aztán idővel, fokozatosan próbálunk egyre nagyobb célokat kitűzni. Az első cél például az volt, hogy lépjünk fel egy klubban, ne csak a sulis gólyabálon. Ez 2018-ban sikerült a Flying Circusban, a Teddy Queen előzenekaraként. Akkor már dolgozgattunk az első saját dalunkon, amit körülbelül fél év alatt fejeztünk be. Aztán később születtek újabb számok és onnantól már a saját lemez megjelentetése lett a cél. Ezt már egy éve halogatjuk, de idén végre megjelenik. A következő célkitűzés pedig nyilván az, hogy turnézzunk az új lemezzel, reméljük, hogy minél több helyen be tudjuk majd mutatni.
Olvasom a zenekari bemutatkozóban, hogy a csapat trash'n'roll-t játszik, meg is akadt benne a szemem. Mit kell tudnunk erről a meglehetősen eredeti műfaji besorolásról?
Keresgéltünk a neten, hogy megtaláljuk az ideális megnevezést, ami nagyjából összefoglalja azt, amit a 3AD játszik, de mivel nem találtunk ilyet, hát kitaláltunk egy új szót. A rock'n'roll és a thrash metál szavakból lett összekotyvasztva. Megjelennek benne keményebb, metálos riffek, de alapjáraton egy fogyaszthatóbb, bulisabb zenei világ is találkozik benne a grunge-ra és a rock'n'roll-ra jellemző hangzásvilággal.

Ha már szó volt az elért célokról: egy szűk hónap múlva jelenik meg a 3AD első lemeze. Elárulsz néhány műhelytitkot a munkafolyamatról?
Ez a lemez a 3AD eddigi munkájának a sűrített verziója, 6 számban. Mindegyik számnak külön története van mind a zenét, mind a szöveget illetően. Van olyan szám, amely valós élményekből inspirálódott, például az Instinct, ami arról szól, hogy egy kocsmában, ahol mi is ott voltunk, megvertek egy csajt. De vannak olyan számok is, melyek egy társadalmi problémára reflektálnak. Zeneileg van pár téma rajta, amit teljesen véletlenül, próba közben született. A lemeznek Milk Overdose lesz a címe, április 20-án jelenik meg a nagyobb online zenestream-oldalakon (Spotify, iTunes, Deezer stb.), és perse a YouTube-on. A hanganyagot a kolozsvári Corvin Recording Stúdióban vettük fel Szedlacsek Nimród hangmérnökkel, a lemez borítóját és a dizájnt Kusztos Attila grafikusnak köszönhetjük. CD-n is meg fog jelenni az album, amint befejeződik a járványhelyzet.
Az album beharangozója a Honey című dal, melyet mi is bemutatunk. Hogyan keletkezett ez a szerzemény?
A Honey az úgynevezett „gold diggerségről” szól: bemutatja ezt a jelenséget egy olyan lány szemszögéből, aki haszonszerzés céljából ismerkedik és még büszke is erre. Azért választottuk épp ezt a dalt, mert szerintünk ez talán az egyik fülbemászóbb szerzeményünk. Egy kis ízelítőt szeretnénk adni abból, amin az elmúlt hónapokban dolgoztunk. A grafikát hozzá Böjte Zalán készítette.
Az eddigi tapasztalataid alapján mi szükséges szerinted ahhoz, hogy egy fiatal feltörekvő erdélyi zenekar gyökeret verjen, fejlődjön és haladjon?
Elsősorban kitartás kell és egy olyan csapat, aki szeret és tud együtt dolgozni. Elég kilátástalan a helyzet néha, de olyan helyekről kaptunk segítséget, ahonnan nem is vártuk. Például az album grafikusát teljesen véletlenül ismertem meg, idegenkét ráírtam az Instagramon, hogy tetszik az egyik fotója és megvennénk, hogy tudjuk felhasználni, erre ő felajánlotta, hogy megkaphatjuk ingyen, ha ő tervezheti meg. De persze az embereken és a szervezőkön is múlik, hogy mennyire nyitottak a te zenédre, mennyire akarnak ténylegesen támogatni. Hasznos, amikor egy fesztiválon vagy bulin próbálsz idegenekkel barátkozni és kiderül, hogy zenész, vagy stúdiózik, általuk is tapasztalatot lehet gyűjteni. Egy nagyon rossz jelenség szerintem nálunk az, hogy sok fesztivál lehetőséget biztosít ugyan a feltörekvő zenekaroknak, de olyan idősávokba rakják be őket, amikor az emberek nem mennek el, vagy nem értesülnek róla. Harmadsorban pedig fontos a közösségi médiában, interneten történő jelenlét, most így juthat el a zenéd a legtöbb emberhez, a legolcsóbban. Ki kell tapasztalni, hogy mi az ami működik, és mi az, ami nem.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.