Nem mondhat fel az egészségügyi személyzet, a kormány maximálhatja az árakat. Iohannis bejelentett.
Még legalább egy hónapig érvényesek lesznek a március 16-án kihirdetett szükségállapot szigorításai, Klaus Iohannis államfő ugyanis kedden bejelentette, hogy 30 nappal meghosszabbította a rendkívüli helyzetet.
Erre azért volt szükség, mondta az elnök, mivel a koronavírus-járvány alakulása azt mutatja, hogy továbbra is szükségesek az egy hónapja érvénybe léptetett korlátozások.
Iohannis nyilatkozatának főbb részei:
- zárva maradnak az oktatási intézmények, a lehetőségekhez mérten folytatódik az online tanítás;
- a kormány intézkedik, hogy a lakosság ellátása élelmiszerrel és egyéb szükséges árucikkekkel biztosítva legyen a termeléstől a szállításon át az árusításig;
- a kormány megállapíthat maximális árakat az alapélelmiszerek, gyógyszerek és egészségügyi felszerelések, az elektromos áram, a hőenergia, a gáz, a szemétszállítás és az üzemanyagok esetében;
- ha a villanyáram és a földgáz ára csökken a nemzetközi piacon, a kormánynak intézkednie kell, hogy a csökkenés tükröződjön a fogyasztói árakban is;
- az egészségügy és a szociális ellátás területén könnyebben lehet majd fellépni a szolgálati kötelezettségeiket nem teljesítő helyi és központi intézményvezetők ellen;
- a szükségállapot idején az egészségügyi, szociális, védelmi, rendfenntartó és nemzetbiztonsági intézmények alkalmazottai nem mondhatnak fel a munkahelyükön;
- ebben az időszakban tilos az idős- és gyerekotthonok bezárása vagy a tevékenységük felfüggesztése, attól függetlenül, hogy állami vagy magánintézetekről van szó;
- a távközlési cégeknek biztosítaniuk kell az elektronikus kommunikációs hálózatok működését és meg kell előzniük az esetleges üzemzavarokat.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.