// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Szükségállapot: elrendelték a kávézók, éttermek, templomok bezárását, egyéb szigorítások is vannak

// HIRDETÉS

Bekeményítenek a hatóságok a koronavírus-helyzet miatt.

Marcel Vela belügyminiszter kedd este bejelentette,

hogy a hétfőn kihirdetett szükségállapot keretében elrendelték az éttermek, kávézók, kocsmák, játéktermek bezárását, akár zárt helyi, akár szabadtéri tevékenységről legyen szó.

Továbbra is lehet ételt és italt árulni a gépkocsival behajtós (drive-in) kereskedelmi egységekben, a szállodai szobaszervízen keresztül vagy házhoz szállítással.

Felfüggesztenek mindenféle kulturális, tudományos, művészi, vallási, szórakoztató, szerencsejátékkal kapcsolatos vagy sporteseményt, amely zárt térben zajlik. A rendelkezés vonatkozóik a gyógyfürdőkre és wellness-központokra is.

Betiltanak minden olyan szabadtéri rendezvényt, amelyen több mint százan vennének részt.

A 3,5 tonnásnál nagyobb áruszállító járművek vezetőinek a határátlépésnél kötelező módon rendelkezniük kell fertőtlenítőszerrel és kesztyűvel. Ők nem mennek karanténba, ha nem mutatják betegség tüneteit, akkor sem, ha külföldi sárga vagy vörös veszélyszintű zónákból érkeznek.

Szerda 18 órai kezdettel tizennégy napra felfüggesztenek minden repülőjáratot Spanyolország és Románia között és március 23-tól további 14 napra meghosszabbítják az Olaszország-Románia repülőjáratok betiltását is.

Nem jó az országban maradottaknak, hogy a határokon túlról hazajöjjenek a román állampolgárok. Ha mégis hazajönnek, egyből hatósági karanténba vagy házi karanténba kerülnek. Ha valaki hamis információkat ad meg az ellenőrző szerveknek, bűnvádi eljárás indul ellene.

Nem zárnak le városokat, nem lesznek élelmiszer-fejadagok sem, az ezzel kapcsolatos híresztelések álhírek.

Bogdan Despescu belügyi államtitkár a sajtótájékoztatón belejelentette:

A szükségállapot idején a rendőrség átveszi a helyi rendőrségek irányítását a rendfenntartó tevékenységben.

Fokozzák a hatósági ellenőrzést az otthoni karanténnal kapcsolatban.

Megerősítik a közrendre vigyázó rendőrségi struktúrák utcai jelenlétét.

Növelik a határrendészet létszámát.

A személyi nyilvántartó szolgálatokat alárendelik a rendőr-felügyelőségeknek.

Raed Arafat belügyi államtitkár:

A rezidens orvosok is részt vesznek a kórházi ügyeletekben, az orvosi személyzet munkájának támogatására pedig behívják az orvostanhallgatókat, negyedévtől fölfelé. Szükség esetén az asszisztensképző iskolák diákjait is behívják a kórházi ellátás támogatására.

Országszerte felállítottak 162 sátrat a kórházaknál és a határátkelőknél a betegek állapotának felmérésére.

Az emberek ne jelentkezzenek a sürgősségen vírusfertőzéses, légúti tünetekkel, lépjenek kapcsolatba a családorvosukkal vagy hívják a 112-es sürgősségi számot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro