Az egyik egy ausztrál színészóriás, a másik az RMDSZ elnöke.
Kolozsváron ezerrel zajlik a Transylvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), az egyik díszvendég pedig a bolygó egyik legjelentősebb élő színésze, Geoffrey Rush. A 71 éves ausztrál úriember gyakorlatilag egy sikergép, minden arannyá válik, amihez nyúl, van egy Oscar-díja, egy Emmy-je és egy Tony-ja is, ennél feljebb tényleg nincsen a színészi szakmában. Nem fogjuk itt felsorolnia teljes munkásságát, mert estig tartana, csak három igencsak emlékezetes filmszerepét említenénk meg: a Shine-ban David Helfgott zongoraművészt, A király beszédében Lionel Logue beszédterapeutát, A Karib-tenger kalózaiban pedig Hector Barbossa kalózkapitányt alakította.
A filmfesztiválokon persze mindenféle dolga van egy ilyen kaliberű vendégnek, például mesterkurzust tart színészeknek, közönségtalálkozón vesz részt, életműdíjat kap és ilyesmik. Geoffrey Rush remekül érzi magát Kolozsváron, azt mondja: igen finom ételekkel traktálják és nagyokat sétált a városban. De mit csináljon az ember egy borongós szombat reggel Kolozsváron? Biztosan vannak színészek, akik egykedvűen ücsörögnének az ötcsillagos hotelszobában és játszanák a világsztárt, aki megtisztelte a jelenlétével egy isten háta mögötti kelet-európai kisváros valamilyen fesztiválját.
De Geoffrey Rush nem ilyen, ő elment az Ószerre nézelődni, mert hát ugye, ott zajlik az élet, ott van forgatag, ott színes, szagos az élet. Többen felismerték és fotózkodtak is vele, amit a sztár készségesen vállalt. Jakab-Benke Nándor, a Filmtett szakportál főszerkesztője és megszállott Ószer-látogató kitette a Facebookra a színésszel készített közös fotóját.
Ugyanígy tett Nádudvary László ékszerkészítő és felesége, a textiltervező Mária is, akik szintén összefutottak az ócskapiacon lazuló Rush-sal.
Azt nem tudjuk, hogy az ausztrál színésszel megkóstoltatták-e kísérői a legendás Ószer-miccset, de úgy tippeljük, hogy nem hagyhatták ki ezt az alkalmat.
Miután a PSD és a PNL kitette az RMDSZ szűrét a kormányból, a szövetség értelemszerűen ellenzékbe került, Kelemen Hunor elnök pedig – akit meghívtak a korábban szebb napokat is látott Mentsétek Meg Romániát (USR) szombati kongresszusára, barátkozó hangnemet ütött meg beszédében.
„Izgatott vagyok, el kell ismernek, mert nagyon régen jártam egy ellenzéki párt kongresszusán. De próbálom megszokni ezt az állapotot és köszöntelek benneteket ezután a kényszerleszállás után. Ti ismeritek ezt az érzést. Nem kell magyaráznom, hogy milyen, amikor elvégzed a munkád és felébredsz a peronon” – mondta beszédében Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint jelenleg a polgár és az állam, a társadalom és a politikai osztály között bizalomhiány van, a politikusok legnagyobb feladata pedig a remény és a bizalom újrateremtése.
Az RMDSZ és az USR a 2020-as parlamenti választások után a PNL-vel kötöttek koalíciós megállapodást, ők hozták létre Florin Cîțu kormányát. Közben az USR kilépett a kormányból, a Cîțu-kabinet megbukott, az új kormánykoalíciónak pedig már a PSD is tagja lett, jelenleg is ők kormányoznak a liberálisokkal, miután az RMDSZ-t kitették a koalícióból.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.