// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Gyökerek!

Szó szerint az élő fába is beleköt most már a román sajtó, csak fogást találjon a Magyar Református Egység Napján

Ezúttal az esemény régóta használatos logóját, a történelmi Magyarország körvonalait idéző fát pécézték ki.

Két napja azon törhetik a fejüket a bukaresti szerkesztőségekben, hogy milyen újabb bőrt húzzanak le a hétvégén, Gyulafehérváron tartott Magyar Református Egység Napjáról, nehogy valamilyen mocskos, hangulatkeltésre alkalmas részlet kimaradjon. Amikor már azt hittük, hogy lecsengett a téma, a G4Media gyorsan elővette a Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke jelenlétében zajlott esemény fotóit, és kiszúrta, hogy a színpadi háttérképen megjelenített rendezvénylogó alsó részének körvonalai - mit ad isten - hasonlítanak Nagy-Magyarország határaira. A szerkesztőség ügybuzgóságában vette a fáradtságot, és számon kérte Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ elnökét a térkép miatt. Mint mondta, neki fel sem tűnt, milyen logó előtt mondott beszédet, ezért a szervezőkhöz irányította a magyarázatot váró újságírókat. Az Erdélyi Református Egyházkerület Kiss Gábor sajtószóvivő révén igyekezett tisztázni: a vallási üzenetet közvetítő logó még 2009-ben készült, a térkép pedig az 1918 után alakult egyházkerületeket ábrázolja, melyek a mai Magyarország, Románia, Szlovákia és Szerbia területén találhatók. A lap leginkább izaddtságszagú megállapítása, miszerint normális esetben a fa koronája egyforma a fa gyökerének formájával, már a nevetségesség határát súrolja, tekintettel arra, hogy egy stilizált logóról van szó. Legalább annyira erőltetett, mint amikor egy magyar tulajdonban lévő étterem szakácsát meggyanúsítottak, hogy Nagy-Magyarország alakúra klopfolja a bécsi szeletet.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro