// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Nem bírta ki az egyik PSD-s szenátor, hogy ne tegye oda Avram Iancu képét a frissen leleplezett Bethlen Gábor-szobor elé (VIDEÓv

// HIRDETÉS

Ehhez pofa kell: a Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében zajló ünnepséget találta a legalkalmasabb pillanatnak arra, hogy szobrot követeljen Avram Iancunak.

A Magyar Református Egység Napját ünnepli az erdélyi magyarság Gyulafehérváron, melynek egyik fénypontjaként Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében leleplezték Bethlen Gábor egész alakos szobrát az arra legméltóbb helyszínen, a várban.

Deák Árpád nagyváradi szobrászművész impozáns alkotása olyan tekintélyt parancsolóan ábrázolja Erdély nagy fejedelmét, hogy meg tudjuk érteni, egyeseknek rögtön az jutott eszébe, hogy Avram Iancunak is kellene egy hasonló – ha nem nagyobb – szobor a gyulafehérvári várban.

A szobor leleplezése után a PSD egyik szenátora, Călin Matieș talpig népviseletbe öltözve lépett oda Novák Katalinhoz, akinek először egy virágot és egy román színű kokárdát nyújtott át. Állítólag az is elhangzott, hogy Erdély román föld volt és mindig is az marad.

Matieș meg sem hallgatta, mit mond az államfő arról, hogy reméli, a két nép békében élhet Erdélyben, előkapott egy Avram Iancut ábrázoló képet, és Bethlen Gábor szobra elé helyezte. A jelen lévő gyulafehérvári polgármesternek felrótta, hogy 150 évvel Avram Iancu halála után a román nemzet hősének kellene szobrot állítani.

Az incidens nem zavarta túl sokáig az ünnepséget, a provokáció tehát nem érte el a célját, attól még bunkó sértésnek minősül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro