// 2025. október 24., péntek // Salamon

Szó szerint az élő fába is beleköt most már a román sajtó, csak fogást találjon a Magyar Református Egység Napján

// HIRDETÉS

Ezúttal az esemény régóta használatos logóját, a történelmi Magyarország körvonalait idéző fát pécézték ki.

Két napja azon törhetik a fejüket a bukaresti szerkesztőségekben, hogy milyen újabb bőrt húzzanak le a hétvégén, Gyulafehérváron tartott Magyar Református Egység Napjáról, nehogy valamilyen mocskos, hangulatkeltésre alkalmas részlet kimaradjon. Amikor már azt hittük, hogy lecsengett a téma, a G4Media gyorsan elővette a Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke jelenlétében zajlott esemény fotóit, és kiszúrta, hogy a színpadi háttérképen megjelenített rendezvénylogó alsó részének körvonalai - mit ad isten - hasonlítanak Nagy-Magyarország határaira.

A szerkesztőség ügybuzgóságában vette a fáradtságot, és számon kérte Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ elnökét a térkép miatt. Mint mondta, neki fel sem tűnt, milyen logó előtt mondott beszédet, ezért a szervezőkhöz irányította a magyarázatot váró újságírókat.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Kiss Gábor sajtószóvivő révén igyekezett tisztázni: a vallási üzenetet közvetítő logó még 2009-ben készült, a térkép pedig az 1918 után alakult egyházkerületeket ábrázolja, melyek a mai Magyarország, Románia, Szlovákia és Szerbia területén találhatók.

A lap leginkább izaddtságszagú megállapítása, miszerint normális esetben a fa koronája egyforma a fa gyökerének formájával, már a nevetségesség határát súrolja, tekintettel arra, hogy egy stilizált logóról van szó.

Legalább annyira erőltetett, mint amikor egy magyar tulajdonban lévő étterem szakácsát meggyanúsítottak, hogy Nagy-Magyarország alakúra klopfolja a bécsi szeletet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni
Székelyhon

Ezután az elektromos kerékpárokra és rollerekre is biztosítást kell kötni

Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap