// 2025. július 8., kedd // Ellák

SZNT: nem csak különleges kegy az autonómia

// HIRDETÉS

Az ENSZ genfi rendezvényén állt ki az önrendelkezés joga mellett a nemzeti tanács.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői azt szorgalmazták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Genfben zajló kisebbségi fórumán, hogy a nemzetközi közösség ne tekintse a konfliktusokat lezáró engedménynek a kisebbségi autonómiaformákat.

Az SZNT Izsák Balázs elnök által vezetett küldöttsége kedden és szerdán vett részt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által szervezett fórumon, melyet azért hívtak össze, hogy megvitassa azt a dokumentumtervezetet, amely a kisebbségek elleni erőszak témakörében megalapozza és kiegészíti az Izsák Rita független jelentéstevő által előterjesztett tervezetet.

Az SZNT képviselői felszólalásukban nyomatékosították, hogy a dokumentumnak az inkluzív döntéshozatal legjobb eszközeként kell utalnia a területi és a kulturális autonómia különböző formáira.

Úgy vélték, hogy a nemzetközi közösség országainak „meg kell haladniuk azt a szemléletet, amely a konfliktusokat lezáró engedményként kezeli a kisebbségeknek biztosított különböző autonómiaformákat”. Szerintük ugyanis az autonómiaformák „az alapvető emberi jogok garanciái, a demokratikus egyensúly intézményei, az államok közötti kapcsolatokban pedig a tartós stabilitás tényezői”.

Az SZNT képviselői utaltak az Európa Tanács 2003-ban elfogadott 1334-es határozatára, mely Andreas Gross svájci képviselő jelentése alapján született. Azt tartották a dokumentum előnyének, hogy nem egyoldalúan közelíti meg a kérdést, hanem a kisebbségeivel szemben gyanakvó államok félelmeit is lebontja, kimondva, hogy az autonómiából származó előnyök nem áshatják alá az államok nemzetközileg elismert határait.

„A konfliktusok megelőzéséhez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa azzal is hozzá tud járulni, hogy az Európa Tanács idézett határozatában megfogalmazott elveket és ajánlásokat a nemzetközi közösség szintjén megerősíti, hogy ezek az emberi jogok, a demokrácia és a béke előmozdítóivá váljanak az egész világon” - közölte a genfi tanácskozáson ismertetett álláspontját az SZNT.

A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet képviselői szerint az ENSZ-nek ösztönöznie kell „a kisebbségvédelemre vonatkozó legjobb gyakorlatoknak a tagállamok közötti cseréjét”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.