// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Színre libben Drakulics elvtárs... és máris előkerült az első magyar vámpírfilm (amely nem veszett el)

// HIRDETÉS

És minden várakozás ellenére igen szórakoztató! Márpedig ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy filmtől elvárhat a néző.

Mi, erdélyi magyar emberek – ahogy bölcs vezérünk, Kelemen Hunor embertárs szokta mondogatni – igencsak büszkék lehetünk. És nem csak arra, hogy a mi kutyánk kölkének fejéből pattant ki elsőként egy magyar „tudós társaság” ötlete 1756-ban (Isten áldja meg érte Bod Péter tiszteletes urat), a mi kutyánk kölkei húztak fel magyar földön elsőként kőből való színházat Kolozsvárott 1821-ben, a mi kutyánk kölke – ama székely-magyar Erdélyből – alkotta meg az első tibeti-angol szótárat 1834-ben satöbbi, satöbbi. Hanem például azért is, mert a világ legismertebb vámpírja, nevezett Drakula gróf is… székely. (Igaz, hogy a vérfaló grófot egy ír úr, bizonyos Bram Stoker találta ki és tálalta föl eléggé zagyva genealógiai körítéssel, Drakula című regényében.)

Arról nem is beszélve, hogy

az első magyar vámpírfilmet,

a Drakula halála című, sajnos nem halhatatlan opuszt is a mi kutyánk kölkei készítették 1921-ben: egy temesvári polgár, nevezett Pánczél Lajos írta a filmnovellát, egy marosvásárhelyi polgár, nevezett Lajthay Károly pedig a rendezésért felelt. Ja, hogy miért nem halhatatlan? Nem azért, mert annyira rossz lenne. Inkább azért, mert meg se tudjuk mondani, milyen. Ugyanis elkallódott. Porrá és hamuvá vált, mint vámpír a napfényben.

Ha tehát a magyar vámpírfilmek listáját megnézhető alkotások alapján akarjuk elkészíteni, azt kell mondanunk, hogy hurrá! Tekintettel arra, hogy mostanság előkerült a világ első megnézhető magyar vámpírfilmje. Az a címe, hogy Drakulics elvtárs, és igen friss még, hiszen a tavalyi év végén mutatták be Magyarországon, február hetedikétől pedig az erdélyi mozikban is látható.

Ami még fontosabb: nyájas Olvasó, teljes szívből tudjuk ajánlani. Irtó sokat kacagtunk, sőt, néha a széken tekeregve röhögtünk a film alatt.

És hogy is ne nevettünk volna? Tessék csak elképzelni a film ifjú forgatókönyvíróját és rendezőjét, Bodzsár Márk urat, amint a ceruzáját (vagy a klaviatúráját) rágja és azon gondolkodik, hogy is csináljon egy nézhető magyar vámpírfilmet, amely nem vész el a sok kevésbé nézhető filmipari termék közt. És akkor kitalálja, hogy

fogja a vámpírt, bedobja a kádári gulyáskommunizmus fortyogó üstjébe,

kever hozzá istentelenül jó (és kültelki tapló) humort, megszórja kiváló képekkel, adagol az egészhez pár remek színészt, és máris kész a Drakulics elvtárs.

A történettel nem totojázott sokat a rendező úr: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk, ahogy A tanú című, szintén magyar filmben mondva vagyon. Ám érdekes módon a magyar narancsra emlékeztető sztori egyáltalán nem zavarja a nézőt a műélvezetben. Nevetve nézi az 1970-es évek kádárista társadalmát (amely, úgy mellesleg, eléggé leszopta a magyar nép vérét), ahol a jelek szerint mindenki kommunista, ügynök vagy vietnámi. És akkor színre lép egy ősrégi forradalmár, a természetfeletti módon nem öregedő Fábián elvtárs (Nagy Zsolt), oldalán egy prostituáltnak kinéző kurvával és persze az egész ügynökapparátus a nyomába ered, élen az ágyban nem annyira, a dicső szocializmus védelmezése terén viszont annál jobban teljesítő Kun elvtárssal (Nagy Ervin) és kicsit kiábrándult szerelmével, Magyar elvtársnővel (Walters Lili), hogy… igen, megszerezzék az örök életet, de nem ám maguknak, sem Kádár elvtársnak (neki nem kell vámpírcsók a halhatatlansághoz), hanem Brezsnyev elvtársnak, mert ha nem szerzik meg, akkor Brezsnyev elvtárs elzárja a gázcsapot és különben is, pi-pi-pi (a poén megfejtését lásd a filmben).

Persze, a dolgok teljesen másképp alakulnak, mint ahogy azt a szocialista haladás lángeszei kitervelik, az ötvenhatos nosztalgiában (is) szenvedő Fábián elvtárs beröppen Kun elvtárs és Magyar elvtársnő hűlő családi fészkébe,

a sztori egy szexi fordulattal átmegy szerelmesbe,

közben felvonul a vámpírfilmek kelléktára (a hagyományos kereszt, szenteltvíz, fokhagyma, illetve a haladóbb szellemű egyházügyi főosztály) és követik egymást a hol irtó vicces, hol tahó-humoros helyzetek, poénok, végül pedig mindenki megkapja, ami neki jár. Ja, a vámpír nem hal meg. Sőt… ha a szerelemnek lehet eszkatológiai ereje, akkor egyenesen üdvözül! Mert egy nevetős filmnek ilyen kell legyen a vége.

Szóval, ha a képen hosszan bandukoló lovat és halhatatlan filmélményt nem is, remek szórakozást mindenképp kap a néző a Drakulics elvtárstól a jegy áráért cserébe. Márpedig meggyőződésünk, hogy ha egy film képes szórakoztatni a közönségét, akkor érdemes volt megcsinálni.

Drakulics elvtárs, színes magyar film, 95 perc, 2018. Rendező és forgatókönyvíró: Bodzsár Márk. Operatőr: Reich Dániel. Vágó: Kovács Zoltán. Zene: Keresztes Gábor. Szereplők: Walters Lili, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Borbély Alexandra, Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Rába Roland, Trill Zsolt, Bödőcs Tibor, Nari Nguyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS