Törvénytelenül kerültek ki Viorica Dăncilă szülővárosába a választási plakátok – mondja a PSD-s polgármester, aki rühelli a PSD-t.
Ismerik a Lámpaarcú lány című számot? Mindegy, nem olyan jó.
Az viszont már annál jobb, hogy Viorica Dăncilă minisszterelnök asszony szülővárosában, a Teleorman megyei Videlén a polgármester le akarja szedetni a Viorica Dăncilă elnökjelöltségét promováló plakátokat és bannereket, mert azok engedély nélkül kerültek ki a helyi rendőrség szerint szeptember 12-éről 13-ára virradóra.
Bevezetem önöket a kulisszák mögé: Nicolae Bădănoiu polgármester úr is PSD-s politikus, csak most épp roszban van a PSD-vel. Az történt ugyanis, hogy a párt júliusi belső választásain ő szeretett volna lenni a PSD Teleorman megyei elnöke, ám Teleorman megye székhelyének, Alexandria városának (nem az, ahol leégett az a nagy könyvtár, ott még fel se épült) a polgármestere, Victor Drăguşin sokkal jobban szeretett volna a PSD Teleorman megyei elnöke lenni. Annyira, hogy valamiféle praktikával elérte, hogy egyedül ő induljon a címért, és így azért már nem volt olyan nehéz nyerni.
Erre Nicolae Bădănoiu annyira bedurcizott, hogy azonnal ki akart lépni a PSD-ből, viszont akkor a hatályos törvények értelmében a videlei polgármesteri tisztségét is azonnal elvesztette volna, így mégsem lépett ki, csak duzzog.
Kapóra jött hát neki, hogy egy kicsit keresztbe tehet a PSD országos elnökének, Viorica Dăncilă minisszterelnök asszonynak, aki (illetve a stábja) volt annyira könnyelmű, hogy nem kért engedélyt szülővárosában a kampányanyagának a kihelyezésére, csak úgy kirakták a molinókat az éj leple alatt.
De még hogy, te szentséges Jézus! Most nézzék meg ezt a képet a lámpafejű Viorica Dăncilă asszonnyal… Bár tény, hogy ugye nem lehetett könnyű felhúzni oda azt a bannert éjszaka úgy, hogy még az a lámpa is a szakik szemébe világított. ¯_(ツ)_/¯
Bădănoiu polgármester úr egyébként kétszer is kérte a helyi PSD-től a reklámanyagok papírjainak leküldését, ami hétfőig ez nem történt meg. Ha továbbra sem történik meg, az elöljáró szerint a plakátok repülnek.
Bár gyanítom, ő is.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.