// 2025. október 22., szerda // Elod

Szerencsejátékon nyertél? Fizesd csak vissza szépen a szociális segélyt!

// HIRDETÉS

Egy Máramaros megyei településen sokakhoz fordult ezzel a felszólítással az önkormányzat.

Van az úgy, hogy amiről először azt hinnénk: a szerencse jele, végül a legnagyobb balszerencse megnyilvánulásának bizonyul.

Pedig hát ha valaki játékgépen vagy sportfogadáson nyer, az általában pozitív hozadékkal jár, elvégre kisebb befektetéssel jelentős bevételre tesz szert, ami rendszerint jól jön. Pláne ha az ember egyébként szociális segélyből él.

Nos, a Máramaros megyei Sülelmeden most kiderült, hogy mindazok, akik az elmúlt időszakban a fogadóirodákban nyertek, szerencse helyett inkább csak bajt hoztak a saját fejükre.

A számvevőszék ugyanis vizsgálódni kezdett az ügyben, ennek nyomán pedig az önkormányzat felszólította őket: fizessék vissza a segélyt teljesen vagy legalább részben.

Az ok: a nyeremény is bevételnek minősül, amit be kell jelenteni az önkormányzatnál.

Máramaros megyében összesen ezren vannak ebben a helyzetben – ez a szociális segélyre jogosultak egynegyede.

Az érintettek persze felháborodtak, és ujjal mutogatnak a polgármesterre, meg a szociális osztály illetékesére, mondván: ők is szoktak fogadni.

Csakhogy ők nem a szociális segélyt játsszák el, illetve egészítik ki a kis mellékessel.

A helyzet persze nem csak Máramaros megyére jellemző: Brassó megyében 168 személy kapcsán merült fel a gyanú, hogy összesen több mint 250 ezer lejt nyertek szerencsejátékokon, az összeget pedig természetesen nem jelentették be.

A legszerencsésebb segélyezett több mint 100 ezer lejt nyert.

Amúgy nem csoda, hogy az emberek szerencsejátékkal próbálkoznak, hiszen mi is írtunk már arról, hogy Romániában a vidéki településeken jóformán könnyebb fogadóirodát találni, mint munkát. De a gyógyszertárak számát biztosan jócskán meghaladja a számuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap