Miért lenne butaság túl korán lazítani a járványszabályokon?
A járványszámok megnyugtató csökkenésbe kezdtek, ez azonban nem azt jelenti, hogy mi jól csináltunk valamit, vagy hogy túl vagyunk a járványon, pusztán annyit, hogy a járvány dinamikája most egy átmeneti csökkenést hozott. Ha nem vonjuk le azonban a következtetéseket, és ugyanúgy elbaltázzuk a járványkezelést, a későbbiekben is súlyos árat fizetünk. Erről már Octavian Jurma epidemiológus beszélt, aki kiemelt egy fontos számot: a hétvégén valószínűleg a 20 ezret is meghaladja csak a 4. járványhullám haláleseteinek a száma. Ezzel máris az európai szégyenpadon vagyunk, hiszen a jóval nagyobb átoltottságú nyugati országokban jóval kevesebb áldozatot szed a vírus. A szombati járványjelentés szerint az elmúlt 24 órában 2,697 új esetet regisztráltak, ami jóval megnyugtatóbb, mint a 4. hullám csúcsán rögzített 18 ezres (okt. 19.) napi esetszám. A halálesetek is kezdenek csökkenni, 171-en vesztették életüket az elmúlt nap során a járvánnyal összefüggésben. Az intenzív osztályokon most épp 37 szabad hely is akad, miközben „csak” 1591 fertőzött van kritikus állapotban. Jurma szerint viszont mégis őrültség lenne máris a járványszabályok lazításán törni a kobakunkat, márpedig a hazai tapasztalatok alapján a politikusok nyilván fognak engedményeket tenni a téli ünnepekre, ami könnyen visszasodorhat minket a mély vízbe. A korai lazítások pedig a társadalmi felelősségérzetet is nagyban tompítják, az emberek azt hiszik, vége a bajnak, miközben a baj továbbra is nagy. A valós esetszámok ugyanis a szakma szerint legalább 5–7-szer nagyobbak, mint a hivatalos statisztikában megjelenő számok. Jurma azt is mondta, hogy az iskolai nyáltesztelés egy totális csőd lesz. Jó kilátások...
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.