// 2026. július 25., szombat // Kristóf, Jakab

Szép összegbe kerül Romániának a 2020-as labdarúgó-Eb

// HIRDETÉS

Kiderült, mennyit kóstál az edzőpályának használt stadionok felújítása.

Több mint 105 millió euróba fog kerülni annak a négy bukaresti stadionnak a felújítása, amelyeket edzőpályákként használnak majd a csapatok a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon - jelentette be Manuela Patrascoiu, a Nemzeti Beruházási Társaság (CNI) vezérigazgatója szombaton.

A 2020-as Eb egyik rendező városa Bukarest: itt három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak a 2011-ben elkészült, 55 ezer férőhelyes Nemzeti Arénában. Románia azt is vállalta, hogy addig másik négy stadiont is korszerűsít, ahol edzéseiket tarthatják a torna romániai mérkőzéseire készülő csapatok.

Az Eb 13 házigazdája egyikeként Bukarest szombaton mutatta be saját logóját, amely a román fővárosban található Basarab-híd stilizált rajzát tartalmazza a döntőt vendégül látó London logójában szereplő Tower Bridge helyett. Az ünnepségen Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere, Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség elnöke, Christoph Daum, a válogatott szövetségi kapitánya, a román sport több kiemelkedő személyisége és az európai szövetség, az UEFA képviselője is jelen volt.

A CNI vezérigazgatója elmondta: a Dinamo stadion 20 ezer, a Steaua stadion 30 ezer, a Giulești (Rapid) stadion 20 ezer, az Arcul de triumf (diadalív) stadion 18 ezer férőhellyel rendelkezik majd a felújítást követően, a költségeket pedig a regionális fejlesztési minisztérium fedezi.

„A stadionok építése nem pazarlás, hanem civilizációs igény, négy stadiont újítunk fel, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek lesznek. A kormány nemzeti érdeknek minősítette az EURO2020-as labdarúgótorna megrendezését és biztosítani fogjuk négyszáz pálya építését, illetve korszerűsítését a tömegversenyek számára" - jelentette ki Manuela Pătrășcoiu.

A román hatóságok kifejezték meggyőződésüket, hogy ezek a beruházások idejében elkészülnek, nem úgy mint az Eb-re szintén beígért, Bukarestet a nemzetközi repülőtérrel összekötő metróvonal. Szeptemberben a fővárosi önkormányzat bejelentette, hogy a - stadion-felújításoknál tízszer drágább - metróberuházás leghamarabb 2021-re valósulhat meg.

Bukarest mellett Budapest, Amszterdam, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Baku, München, Róma és Szentpétervár három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt rendez. Az Európa-bajnokság két elődöntőjét és döntőjét Londonban játsszák.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap